4 év után egy picit megemeli a kormány a közmunkások minimálbérét, csakhogy az annyira alacsony marad így is, hogy konkrétan kevesebbet ér az emelés utáni bér a 4 évvel ezelőttinél.
A közmunkások 2017 óta 81 530 forintos bruttó bére a jövő hónaptól 85 ezer forintra nő, míg a szakképzettséggel rendelkező közfoglalkoztatottak az eddigi 106 555 forint helyett 110 815 forintot kapnak – írta meg a Népszava.
A nettó számok ugyanakkor sokkal többet mondanak el:
Azzal, hogy csak ennyivel voltak hajlandóak emelni Orbánék, lényegében szemen köpték az összes közmunkást. A kaviárkormány ennél jobban már nem, is tudná lenézni a kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar embereket.
Azt nem nehéz belátni, hogy ennyi pénzből lehetetlen megélni. Az ember első ránézésre is ezt mondja, de a hivatalos adatok is ezt támasztják alá, ugyanis
AZ ÁRAK 2017 ÓTA 11,9%-AL NŐTTEK, ERRE JÖN MÉG AZ INFLÁCIÓ, AMI VÉGEREDMÉNYBEN AZT JELENTI, HOGY 20%-AL KEVESEBBET ÉR A KÖZMUNKÁSBÉR, MINT ÉRT 2017-BEN.
És nagyon sok honfitársunk kénytelen ebből megélni: tavaly decemberben 94 ezernél is többen dolgoztak ennyi pénzért az országban.
NEKIK EZT ADJA AZ ORBÁN-KORMÁNY, ROGÁN ANTAL LEGÚJABB FELESÉGE MEG KÖZBEN GYÉMÁNTOKKAL TELEPAKOLT ÓRÁT HORD. EZ A FIDESZ MAGYARORSZÁGA.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.