Politika

Kiderült: Szlovák templomot és fideszes alapítványokat finanszíroz közpénzből az V. kerületi önkormányzat

nyugatifeny.hu

Jut mindenkinek.






kormányközeli sajtó azért támadta az V. kerület ellenzéki képviselőjét, Nagypál Anikót, mert képviselői költségkeretéből az Oltalom Karitatív Egyesület V. kerületi női szállóját támogatta azért, hogy tesztelhessék az ott dolgozókat – derült ki a képviselő Facebookon megosztott bejegyzéséből.

 

Nagypál ezért úgy döntött, hogy közérdekű adatigényléssel járt utána annak, hogy a kerület polgármestere, alpolgármesterei és a képviselőtársak mire fordították a rendelkezésükre álló összegeket.

 






Így derült ki, hogy:

Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester a Szent Kereszt Plébániát támogatta 150.000 forinttal.

A plébániáról viszont a képviselő kiderítette, hogy az nem a Belvárosban, hanem a szlovákiai Barton található.

 

Jeneiné Rubovszky Csilla alpolgármester a Belvárosi Aranykereszt Egyesületet támogatta összesen 1,5 millió forinttal.

“Az egyesületről azt az információt találtam az Átlátszó 2012-es cikkében, hogy ‘2008 – 2011 között összesen 13,6 millió Ft támogatást kapott. Székhelye az Október 6. utca 19., képviselője bizonyos Sántha Dávid.

A cím megfelel a KDNP irodának, melyben bizonyos Kereszténydemokrata Önkormányzati Tanács székel (KÖT), ennek elnöke Jeneiné dr. Rubovszky Csilla, a belváros alpolgármestere.

 

A KÖT akkori szervezője pedig Sántha Péterné, korábbi ötödik kerületi önkormányzati alkalmazott, aki 2010-től a Józsefvárosban lett alpolgármester” – írta Nagypál.

 

Balogh-Madár Emese alpolgármester az Élő Belváros Polgári Egyesületet, illetve az Aranycsapat Alapítványt is támogatja, utóbbit 200 ezer forinttal. A Polgári Egyesületről a képviselő kiderítette, hogy

“támogatják Belvárosi Polgári Szalont, ami köztudottan egy Cukor utcában fészkelő fideszes birodalom. Ez az egyesület adta ki a City nevű ingyenes és meglehetősen fideszes pártlapot is.”

 

Szágerné Fazekas Éva képviselő az Összefogással a Belvárosért Polgári Egyesületet támogatta 300.000 forinttal. Az egyesület 2016-ban 2 millió forinthoz jutott a Szerencsejáték leányvállalatától és képviselője az az Orbánné Galambos Ildikó, aki az önkormányzat jegyzői titkárságának bizottsági ügyintézőjeként dolgozik.

 

A City magazint kiadó szervezet emellett az elmúlt években mintegy 64 millió forint önkormányzati támogatást kapott. Az egyesület vezetője akkor úgy nyilatkozott, hogy a lapkiadást nem ebből, hanem magánadományokból oldották meg — tette hozzá Nagypál.






 

Karsai Károly képviselő pedig 50 ezer forintot szánt a Stabilitás Sport Promotion Sportegyesületnek, akik a céginformáció szerint nem belvárosi, hanem VI. kerületi székhellyel rendelkeznek.

 

Nagypál Anikó emellett már 2020-ban közérdekű adatigényléssel fordult az önkormányzathoz azért, hogy megtudja, milyen szempontok alapján választotta az önkormányzat a Nagy János, az Agrárminisztérium menesztett helyettes államtitkárának korábbi cégét, a Iustum Consulting Kft-t és részleteket tudjon meg a céggel kötött szerződésekről.

 

Az önkormányzat azonban januárban is megtagadta az adatszolgáltatást, illetve további 45 nappal hosszabbították meg a válaszadási határidőt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top