Politika

Halász János bejelentette, hogy a baloldal csak sanyargatta a nyugdíjasokat

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A BALOLDAL, AMIKOR KORMÁNYON VOLT, CSAK SANYARGATTA A NYUGDÍJASOKAT, SOHA NEM BECSÜLTÉK ŐKET, VÁLSÁG IDEJÉN IS CSAK ELVETTEK TŐLÜK






– tájékoztatott a Fidesz-frakció szóvivője csütörtökön, azután, hogy reggel Novák Katalin már megelőzte a jó hírrel: holnap jön a „13. havi” egyheti nyugdíj első részlete!

 

Halász János most – több mint 10 évvel az utolsó baloldali kormány után – arról magyarázott, hogy Gyurcsány Ferenc és a baloldal elvett az idősektől egyhavi nyugdíjat, hagyta elértéktelenedni a nyugdíjakat, háromszorosára emelte a gáz árát, duplájára az áram árát és az élelmiszerek áfáját. Még az orvosi ellátást is fizetőssé akarták tenni az időseknek a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetésével – fakadt ki, nagyvonalúan elhallgatva, hogy abban az időben volt azért valami gazdasági világválság is.

 






Bezzeg a Fidesz-KDNP kormányzása óta garantált az inflációkövető nyugdíjemelés, az idősek megélhetését a mai napig védik rezsicsökkentéssel, emellett rezsiutalvánnyal és nyugdíjprémiummal is segítették őket az elmúlt években – mondta.

 

A nyugdíjasok a bajban nem számíthatnak a baloldalra, ezzel szemben a Fidesz-KDNP megbecsüli az időseket és a koronavírus-járvány okozta válságban is segíti őket a 13. havi nyugdíj visszaépítésével – vonta le a végkövetkeztetést.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top