“TUD OLYAN HÍREKRŐL, AMELYEK SZERINT 80 EZER PFIZER-VAKCINA VAN MAGYARORSZÁGON, AZT VISZONT NEM LEHET TUDNI, HOGY HOL VANNAK EZEK AZ OLTÓANYAGOK”
– nyilatkozta Pusztai Erzsébet, az Antall-kormány egykori egészségügyi államtitkára, jelenleg körzeti orvos, infektológus az ATV Start című műsorában.
Pusztai szerint a kormánynak tudnia kell, csak nem közli velünk, hogy mikor érnek ide az oltóanyagok. Csatlakozva az ellenzéki pártokhoz azt tanácsolta, hogy mindenki csak azokkal a vakcinákkal oltassa be magát, amelyeket az Európai Gyógyszerügynökség is jóvá hagyott.
Pusztai az újra emelkedő fertőzésszámokra is kitért. Mint mondta: elképzelhető, hogy a brit vírusmutáció összefügg a számok növekedésével, de ha pontosabb adatokat közölnének a fertőzöttekről – például, hogy milyen területeken fordulnak elő, vagy hol vannak a kontaktok -, akkor “a számok alapján többet is lehetne mondani”.
Hozzátette: félő, hogy a fertőzöttek számának növekedésében az emberek fáradtsága is közrejátszik, illetve szerinte az oltási hajlandóság csökkenése a kormány kommunikációja miatt van, mert “bevizsgálatlan, az unió által nem engedélyezett vakcinákat ígérgetnek, hoznak”.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.