Politika

Az eddigi legnagyobb botrány robbant ki Orbán regnálása alatt – most tényleg tombolnak a magyarok

balramagyar.hu

A kormány elismerte az RTL Híradónak, hogy szándékosan nem kötötték le a Magyarországnak járó uniós vakcinák egyikét, a Modernát.






 

Úgy fogalmaztak: a Pfizer kedvezőbb szállítási feltételeket és vásárlói árat tudott biztosítani, így eddig nem látták szükségét további Moderna dózisok megvásárlásának.

 

A kormány tehát “nem látta szükségét” annak, hogy a magyarokat biztonságos, Európában is engedélyezett vakcinákhoz juttassa a járvány kellős közepén.

 

Ez az Orbán-kormány tízéves fennállásának legviszolyogtatóbb és legfelháborítóbb beismerése.

A Demokratikus Koalíció szerint ezzel bebizonyosodott, hogy a Fidesz pártpolitikai kérdést csinált az oltásból is, ezért tudatosan nem rendelt be elegendőt az uniós vakcinákból, hogy tovább folytathassa az EU-ellenes kampányt.






 

Ráadásul volt képük azzal érvelni, hogy a biztonságos Moderna vakcinának nem volt kedvező az ára, miközben az engedélyezetlen kínai vakcina a duplájába kerül, és miközben korábban azt mondták: nem számít az ár, ha emberéletekről van szó.

 

A DK szerint ezzel világossá vált: Orbán Viktornak fontosabb a hatalom, mint bárkinek az egészsége vagy élete ebben az országban.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top