Politika

Dr. Merkely Béla a harmadik hullámról: Telítődnek az intenzív osztályok, szomorú, hogy sokan nem kérik az oltást

nyugatifeny.hu

A rektor szerint a fiatalok és középkorúak között terjed leginkább a mutáció.






A járvány harmadik hullámában cirkuláló vírus súlyos megbetegedéseket okozhat – hívta fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem rektora hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

 

Merkely Béla arról beszélt, hogy az egészségügy érzi a harmadik hullám hatását:

a Covid-ellátó részlegek és az intenzív osztályok telítődnek, a lélegeztetőgépen lévők száma is folyamatosan nő.

 

A szakember szerint ennek oka lehet több új vírusmutáció megjelenése, amelyek elsősorban a középkorúak és a fiatalok között “talán még jobban terjednek”, gyakran súlyos tüdőgyulladást okozva.

 

Az ellátórendszer terhelődéséről úgy fogalmazott: “azért van még tartalék”, majd azt hangsúlyozta, hogy az egészségügyi dolgozók vakcinációja miatt az ő munkaképességük és biztonságuk sokkal magasabb fokú, mint a járvány előző hullámaiban.

 

Az oltásokkal kapcsolatban a rektor elmondta, várakozásai szerint az oltások beadása után esni fog a megbetegedések száma, súlyos lefolyású esetek pedig nem alakulnak ki.

Ugyanakkor szomorúnak nevezte azt, hogy a háziorvosok által az oltás felvételére értesítettek közül csak minden második ember jelenik meg.

 






“Minden egyes vakcina-visszautasítás erősen megnöveli a fertőzés valószínűségét” – fogalmazott.

 

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szív- és érrendszeri betegek különösen ki vannak téve a koronavírusnak, ezért nekik azt javasolta, hogy ne válogassanak az oltások között, hanem vegyék fel az első felajánlott vakcinát.

 

A rektor a járvány alakulásáról szólva úgy vélekedett: “előbb-utóbb kialakul az immunitás, a legjobb, ha azt oltással szerezzük meg”.

Szerinte ha az oltottak és a fertőzésen átesettek száma eléri a 6-7,5 milliós arányt Magyarországon, a járvány megáll.

 

Mint mondta: esélyünk van arra, hogy májusig nagyon jelentős mennyiségű vakcinát tudjunk felhasználni, és bízik abban, hogy ebben az évben “teljes mértékben letudjuk a járványt”.

(via mti) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top