Politika

Az 5500 távozó csak a kezdet volt — Folytatódhat a felmondási hullám az egészségügyben a következő hónapokban

nyugatifeny.hu

Mi lesz itt?






Március 1-jével lépett hatályba az egészségügyi jogállásról szóló törvény, minden egészségügyi dolgozó új szerződést kapott. A januárban kihirdetett, de csak most életbe lépő jogszabály már elfogadása előtt óriási hullámokat vert az orvosok és az ápolók körében.

 

Mint megírtuk: az Országos Kórházi Főigazgatóság összesítése az állami egészségügyi dolgozók 5 százaléka, több mint

5500 ember

nem írta alá a szolgálati jogviszonyról szóló szerződést, vagyis ennyien nem vették fel a munkát hétfőn, és ez az egy egyre durvuló járványhelyzetben súlyos gondot okozhat egy-egy kórházban.

 

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke a 24.hu-nak nyilatkozva felhívta a figyelmet, hogy valószínűleg minden kórház érintett,

és ezzel nem állt meg a távozási hullám:

a következő néhány hónapban további egészségügyi dolgozók gondolhatják úgy, hogy a hétfőn aláírt szerződésük mégsem felel meg nekik.

 

Ő maga is azt javasolta a kollégáinak, hogy maradjanak, mert egyrészt van hajlandóság a feltételek változtatásában a döntéshozók részéről, másrészt 2-3 hónap múlva is el lehet menni, ha úgy látják, hogy a megváltozott körülmények tényleg nem megfelelőek a számukra.

 






Az elnök szerint sokan sok szempontból hibás szerződéseket kötöttek, amiket korrigálni kell. Ha ez nem sikerül, akkor elképzelhető egy újabb felmondási hullám.

 

Sok múlik a következő időszak tárgyalásain, merthogy folynak tárgyalások a döntéshozókkal. Leginkább a bérezés terén szükséges a korrekció Soós Adrianna szerint, ugyanis a jelentős orvosbéremelés miatt nagy bérfeszültségek keletkeztek.

 

Aki hétfőn nem írta alá a szerződését, annak nem tiltja a jogszabály, hogy máshova menjen, de Soós Adrianna szerint ez nem minden esetben megvalósítható, ugyanis több szakdolgozót is

azzal fenyegettek meg a kórházigazgatók,

hogy ha nem írnak alá, akkor a megyében nem kapnak állást.

(via 24.hu) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top