Politika

Megszólalt Varga Judit a Fidesz-kirúgásról, szerinte mindenért Manfred Weber a felelős

nyugatifeny.hu

Szerinte a frakcióvezető nem tudta egyben tartani a pártcsaládot.






Miközben a teljes ellenzék már a bejelentés után nem sokkal sorozatos közleményekben fejtette ki véleményét arról, hogy a Fidesz ma kilépett az Európai Néppártból, a kormánypárti képviselők közül egyelőre alig néhányan szólaltak fel az üggyel kapcsolatban.

 

Varga Judit ugyanakkor nem sokkal ezelőtt Facebook-oldalán osztotta meg véleményét. Az igazságügyi miniszter bejegyzésében főként Manfred Webert, a Néppárt frakcióvezetőjét okolta azért, hogy a Fidesznek a távozás mellett kellett döntenie, azután, hogy elsöprő többséggel szavazták meg a szabálymódosítást, amely szerint a jövőben már csoportokat is felfüggeszthetnek a frakcióban.

 

Varga azt írta:

“Weber úr feladata az lett volna, hogy egyben tartsa a frakciót, nem az, hogy legyengítse.

Amíg Európa történelme egyik legnagyobb kihívásával áll szemben és emberek erőn felül dolgoznak a járvány elleni védekezésen, addig a Manfred Weber vezette Európai Néppárti frakció kizárósdival és politikai alapon történő diszkriminációval van elfoglalva.

 






A Néppárttal való véleménykülönbségünk nem most kezdődött. Már egy ideje tudjuk, hogy Manfred Weber nem a keresztény-konzervatív értékek mentén szeretné vezetni az Európai Néppárt frakcióját.

 

Ezt világossá tette, amikor azt mondta, hogy nemzeti szuverenitás nem létezik többé.

Mi úgy gondoljuk, hogy úgy is lehet európainak lenni, hogy megőrizzük ezer éves kultúránkat, nemzeti identitásunkat, de közben együttműködünk Európa más országaival is.

 

A vírus okozta helyzetben az emberi életek megmentésével és a gazdasági újraindítással, nem pedig az európai parlamenti pártok belügyeivel kellene foglalkozni”.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top