Politika

Novák Katalin elárulta, csatlakozik-e a Fidesz egy másik európai pártcsaládhoz a kirúgás után

nyugatifeny.hu

Optimistán látja a helyzetet.






A Néppártból való távozás még a jövő zenéje, ez a döntés még csak a frakcióból való kilépésről szólt — mondta Novák Katalin szerdán az Indexnek azzal kapcsolatban, hogy az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportja szerdán délelőtt 148:28 arányban megszavazta az új eljárási szabályzatának jóváhagyását, aminek esetére Orbán Viktor korábban kilépést lengetett be, ezt pedig egy levélben kicsit később közölte is a miniszterelnök.

 

Novák optimizmusa azért is dicséretre méltó, mert az Európai Néppárt ugyancsak szerdán egy sajtóközleményben közölte, hogy tudomásul veszik a Fidesz távozását a frakcióból, egyúttal kijelentették, hogy kizárási eljárást indítanak a Fidesz ellen a Néppárt alapító okiratának 3. pontja alapján.

Ez azt jelenti, hogy nem csupán a frakcióból, de az egész pártcsaládból is távoznia kellene a Fidesznek.

 

Novák az Indexnek elmondta: elfogadhatatlannak tartják, hogy a koronavírus-járvány kellős közepén az Európai Néppárt képviselőcsoportja azzal van elfoglalva, hogy különböző adminisztratív eszközökkel próbálja ellehetetleníteni a Fidesz európai parlamenti képviselőit.

 






Hozzátette: még nem időszerű az a kérdés, hogy a Fidesz a jövőben csatlakozik-e egy másik, jobboldali európai pártcsaládhoz.

 

Jelenleg megfelel a képviselőknek, ha

függetlenként folytatják a munkájukat.

(Index nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top