Politika

Covid-vizsgálóbizottság: a kormány kudarcot vallott, Magyarország nem tud lépést tartani a vírussal

Béli Balázs / Alfahir.hu

Ismételten összeült az ellenzéki Covid 2021 Vizsgálóbizottság, hogy értékeljék a kormány koronavírus-járvánnyal kapcsolatos védekezését és intézkedéseit. A testületi ülésen részt vett Molnár László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója, Bukovszky Bálint, a GKI kutatója és Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő is.






 

A negyedik ülés alkalmával is meghívták az ellenzéki pártok a kormány képviselőit, de ismételten nem vett részt senki a részükről. Varga Zoltán, a DK politikusa azt mondta, hogy “74 ezer embert tett lóvá Orbán Viktor miniszterelnök”, hogy péntek reggeli interjújában egy szót sem ejtett arról, hogy elmarad a hétvégi beoltásuk.

“Azt kérem mindenkitől, hogy ezt a napot mindenki vésse jól az eszébe, mert ma hivatalosan is összeomlott a kormány járványkezelése”

– emelte ki Varga Zoltán, hozzátéve: az ingyenes parkolás nem fogja megvédeni a magyar állampolgárokat.

 

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese, arról beszélt, hogy a kormányzati propagandával szemben nem Európa élmezőnyében járunk, hanem inkább a “szégyenpadon van” a kormányzat járványügyi védekezése. Véleménye szerint egészen elképesztő, hogy a kormány arra sem képes egy év elteltével, hogy a tömeges oltás technikai hátterét biztosítsa.

 

Lukács László György, a Jobbik egészségügyi szakpolitikusa szerint sajnos a magyarországi járványhelyzet már egy éve tart, éppen ezért is volt fontos kielemezni, hogy a különböző intézkedések milyen hatással voltak az emberek életére.

“Beigazolódott, akár a mai napon is, hogy hiányzott az átgondolt járványügyi intézkedések gyors meghozatala, így fájó hiányosság, hogy a hazai tesztelésnek egy széleskörű és ingyenes rendszerét nem sikerült megvalósítani. Magyarország nem képes lépést tartani a vírus terjedésével.”

 






Hozzátette: nem szabad, hogy az egészségyügyi ellátórendszer az összeomlás szélére kerüljön. Úgy véli, sorozatában voltak olyan elhibázott járványügyi intézkedések, amelyek hazánkat nem segítették a vírus elleni védekezésben, hanem hátráltatták.

“Éppen ezért lehetséges az, hogy Magyarország világviszonylatban is a 10 legrosszabbul teljesítő ország között van a lakosságarányt tekintve.”

 

A Jobbik politikusa kiemelte, hogy az elkövetkezendő üléseken is arra fognak törekedni, hogy megnézzék milyen intézkedésekkel lehetne segíteni a jelenlegi járványügyi helyzeten és miként lehetne a magyar emberek életét megóvni.

 

Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese is megismételte, hogy ma a pártok egészségügyi és gazdasági területen is összefoglaló elemzést láthattak. Mindkét elemzés elégtelen osztályzatot adott a kormánynak, és mint mondta, mialatt zajlott az ülés, az “élet egy újabb karót vágott be a kormány ellenőrző füzetébe”, hiszen összeomlott a hétvégére tervezett tömeges oltási program, ami több mint 70 ezer honfitársunkat érinti.

 

Az LMP-s országgyűlési képviselő szerint a meghallgatott szakvéleményekből egyértelműen kiderült, hogy a elmúlt egy év járvánnyal kapcsolatos gazdasági döntései rendkívül káros módon befolyásolták Magyarország gazdasági helyzetét. Mint mondta, elszaladt az államadósság, elszaladt az államháztartás hiánya, ami ma már 5500 milliárd forint, aminek a túlnyomó részét nem védekezésre fordította a kormány, hanem a saját köreihez közel állóknak adta. A zöldpárti politikus szerint ezért nem jutott pénz azokra a társadalompolitikai és gazdasági célokra, amelyek segíthették volna a hazánkban dolgozó embereket, az itt működő kisvállalkozásokat. Ezzel párhuzamosan az egészségügy területén pedig teljesen felkészületlen, ad hoc döntések születtek, ahelyett, hogy egy jól kidolgozott terv alapján határozták volna meg a védekezés folyamatát.

 

Csárdi úgy véli, a mai események bebizonyították, hogy a kormány alkalmatlan, hogy megvédje az országot a vírustól és a gazdasági válságtól.

 

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese arról beszélt, hogy a kormány válságkezelő gazdaságpolitikája teljesen rossz nyomvonalon jár, mivel sokkal nagyobb figyelmet kellett volna fordítani azokra az alacsonyabb jövedelmű csoportokra, hiszen ők azok, akiket ez a vírus és a nyomában járó gazdasági válság leginkább sújtott.

 






Tordai öt olyan intézkedésről beszélt, ami “fájóan hiányzott” Orbán Viktorék bejelentései közül. Az első az alacsony nyugdíjak, második a családi pótlék emelése, a harmadik kérdés, amit rendezni kell, a hitelmóratórium lejárta után az esetlegesen bedőlő hitelek kérdése, a negyedik feladat az önkormányzati segélyek forrásainak nagyon erőteljes emelése, végül pedig a munkanélküli ellátások bővítése, mind az időtartamot, mind az összeget tekintve.

 

Hangsúlyozta, nem a haveroknak meg focikluboknak kellett volna pénzt osztogatni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top