Politika

Elfelejtették beleírni a bértámogatást és az adókedvezményt a kormányrendeletbe?

Facebook

Ahogy azt megírtuk, a frissen megjelent kormányrendelet részletesen tartalmazza a jövő hétfőtől életbe lépő szigorításokat, azonban úgy tűnik, hogy valami mégis kimaradt belőle, méghozzá a csütörtöki kormányinfón említett ágazatbeli támogatások: 





akkor elhangzott, hogy a már létező, a szállodákra és a vendéglátóiparra vonatkozó bértámogatást és adókedvezményt kiterjesztik azokra a szektorokra, amelyeknek a korlátozások időtartamára, március 8-tól március 22-ig be kell zárniuk. 

 

Ennek azonban valamiért nyoma sincs a mai Magyar Közlönyben, ám a Kormányzati Tájékoztatási Központ délután öt után pár perccel megjelent, a szigorításokat taglaló közleménye viszont tartalmazza – többek között – ezt is, azaz:

kiterjesztjük a bértámogatást és az adókedvezményeket azokra a szektorokra, amelyeknek be kell zárniuk.

Mindenesetre egyelőre nem tudni, hogy miért nem szerepelnek a nemrég kiadott rendeletben az említett támogatások, az viszont biztos, hogy sokakat érint a kérdés. Nem túl meglepő ugyanakkor, hogy a kormány már úgy kommunikál, mintha ez megtörtént volna.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top