Politika

Kiderült: Menekültek ugyan nincsenek, a kormány mégis brutális összegeket vert el “menekültválságra” az elmúlt években

(Kiemelt kép: MTI/Rosta Tibor)

Egekben vannak a kiadások, holott öt éve alig jönnek menekültek Magyarországra.






Hat év alatt összességében több mint 639 milliárd forintot költött el a kormány a “menekültválsággal” kapcsolatos intézkedésekre – írja a Népszava.

 

Az évenkénti zárszámadási törvények, a központi költségvetés és a Magyar Államkincstár adataiból kiderült,

a kormány 2015-től 2020-ig menekültválságra és a terrorellenes intézkedésekre 639 milliárd forintot számolt el. Ebből 591,4 milliárdot 2016 és 2020 között költött el a kabinet.

 

A Népszava hozzáteszi, mindezt úgy, hogy a 2015-ös válságot követő öt évben a határzár kiépítése és a vonatkozó jogszabályok szigorítása után már alig érkeztek hozzánk menekültek.

 





Mint írják, a kormány 2016 óta azért hosszabbítja meg rendre a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet”, mert erre hivatkozva eltérhetnek a normál közbeszerzési szabályoktól. Azaz a migrációs témájú beszerzéseknél nem kell legalább három gazdasági szereplőt kell ajánlattételre felhívni, helyette esetenként elég már akár egyetlen ajánlat is.

 

A jogszabály miatt az Európai Bizottság 2020 decemberében kötelezettségszegési eljárást indított a kabinettel szemben.

 

A Bizottság tájékoztatása szerint 2014 és 2020 közötti költségvetési ciklusban Magyarország összesen 137 millió eurót, azaz kb. 50 milliárd forintot kapott az EU-tól többek közt határvédelemre, illetve egyéb rendkívüli költségekre.

(Népszava nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top