Szerinte “valószínűsíthető”, hogy hiba csúszott a rendszerbe.
Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke vizsgálatot indít a hétvégi oltáskáosz miatt, miután a kaotikus jelenetek után panaszbeadvány érkezett hivatalához – tájékoztatta az elnök a Népszavát.
Péterfalvi a lapnak úgy fogalmazott,
„a hírek alapján valószínűsíthető, hogy valamilyen hiba csúszott a rendszerbe”.
Hozzátette azt, hogy a vizsgálat lezárultáig ennél bővebben nem szeretné kommentálni az eseményeket.
Mi is beszámoltunk róla, hogy az elmúlt hétvégére 74 ezer ember oltását hirdette meg az Operatív törzs az AstraZeneca vakcinájával. Pénteken azonban óriási káosz ütötte fel a fejét a rendszerben: volt, akit úgy értesítettek sms-ben a második oltásról, hogy az elsőt nem sokkal azelőtt kapták meg, másokat pedig 100-150 kilométerre a lakóhelyüktől hívták be az oltásra.
Az oltáskáoszt később maga Orbán Viktor is elismerte, így nem sokkal később az Operatív törzs bejelentette, későbbi időpontra halasztják a hétvégi tömeges oltást. Ennek ellenére az értesítettek közül végül volt olyan, aki szombaton mégis elment az oltópontra és meg is kapta a vakcinát.
Később az Index megtudta, hogy azért léphetett fel hiba a rendszerben, mert olyan adatbázist használtak az értesítéshez, amely a háziorvosokhoz rendelte a beoltandókat.
Müller Cecília országos tisztifőorvos hétfői bejelentése szerint a tömeges oltást valamikor a hét második felében szeretnék pótolni.
(Népszava nyomán) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.