Kiderült: a megszállt oktatási intézményeket is kifizetőhelyként használják saját maguknak.
Az egyetemek kisajátítását követően több egyetemi alapítvány is létrejött az elmúlt időszakban. Ezeknek a kuratóriumaiba és felügyelőbizottságaiba fideszes politikusokat, országgyűlési képviselőket, polgármestereket és kormánytagokat is delegáltak, többek között Fazekas Sándort, György Lászlót és Bajkai Istvánt – utóbbi az Orbán-család ügyvédjeként is ismert.
Az Állatorvostudományi Egyetemet fenntartó Marek József Alapítvány kuratóriumának két fideszes országgyűlési képviselő is tagja: Bajkai István és Fazekas Sándor. Vagyonnyilatkozatuk szerint mindketten havi bruttó
1,5 millió forintos
jövedelemben részesülnek ezért.
A 2021 elején leadott vagyonnyilatkozatok a 2020. december 31-i állapotot mutatják, azt nem tudni, hogy 2021-ben tovább emelkedett-e a Marek József Alapítvány kuratóriumi tagjainak díjazása.
A Corvinus Egyetemet fenntartó Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány kuratóriumában György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára tag, vagyonnyilatkozata szerint ő is havi bruttó 1,5 millióért végzi e tevékenységét.
A Demokratikus Koalíció közérdekű adatigénylést nyújt be, hogy kikérje az összes kapcsolódó alapítvány adatait – közölte Oláh Lajos, a párt országgyűlési képviselője.
Oláh szerint “elképesztő arcátlanság kell ahhoz az akcióhoz, hogy a lenyúlt és szétvert egyetemeket felügyelő bizottságokat feltöltsék fideszes pártkatonákkal, akiket nem mellesleg még jól ki is tömnek újabb milliókkal, mindezt a járvány harmadik hullámának kellős közepén.”
Mi, európai magyarok nem hagyjuk, hogy Orbánék ostobának nézzenek bárkit is, és számon fogjuk kérni a 2022-es kormányváltás után, hogy fideszes kifizetőhellyé tették az egyetemeket is – közölte a DK politikusa.
(Magyar Narancs / dkp.hu) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.