Bájos.
Dr. Czeglédy Csabát az utóbbi hetekben a kormánysajtó folyamatosan valótlanságokkal vádolta azzal kapcsolatban, hogy miért nem jelent meg legutóbbi tárgyalásán.
Az Orbán-média országos és megyei lapjaiban arról cikkeztek, hogy Czeglédy hazudott, és betegségre hivatkozva nem ment el a tárgyalásra, a valóság ezzel szemben az, hogy
az ügyvéd nem is kapott idézést,
amint azt a Kossuth Rádió róla szóló műsorába váratlanul betelefonálva el is mondta.
Az ezzel kapcsolatos helyreigazítást most közölték egyszerre a lapok, ráadásul önként és egyszerre. Czeglédy így ír erről Facebook-oldalán:
“Azért megvan annak a különös bája, amikor a kormánypárti propagandasajtó vidéki nyúlványai (megyei napilapok) már önként közlik a helyreigazítást, csak hogy elkerüljék a századik pervesztést a bíróságon.
Ahogyan egy gombnyomásra 19 helyen kikerült ugyanazon cikk, egy pillanat műve alatt a 19 helyreigazítás is megjelent.
Napokig hazudták rólam, hogy beteg voltam, elkaptam a covidot, a Dobrev Klárát is megfertőztem, a bíróságot is becsaptam – amíg szembe nem jött velük a valóság.
Egyébként nem telik el úgy nap, hogy valami hazugság ne jelenjen meg rólam.
Valami miatt nagyon félnek tőlem.”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.