És ezen sajnos a szétköltözés sem segített.
A visegrádi országok együttműködésében érték és érdek egyszerre jelenik meg — emelte ki Novák Katalin, a Fidesz nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnöke a XXI. Század Intézet közösségi oldalán közzétett Mozgásban című műsorban, amelyben a nagyobbik magyar kormánypárt Európai Néppártból (EPP) való kilépéséről és jövőjéről is beszélt.
Novák Katalin hangsúlyozta: a visegrádi országok (Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország) alkotta térség földrajzilag is jelentős területtel bír akár a lélekszámot, a gazdasági befolyást, akár a természeti és emberi erőforrásokat nézzük, így
jelentős a befolyásuk Európában.
Azt mondta, Magyarországnak jól felfogott érdeke az, hogy közösségben együtt maradjanak a V4 országai, ráadásul, mivel Orbán Viktor miniszterelnök számít politikai értelemben véve a legtapasztaltabb vezetőnek, ezért a magyaroknak meghatározó a szerepük az együttműködésben.
Hangsúlyozta, bár az EU-ban a négy ország vezetőinek mindegyike más pártcsaládot képvisel, sok kérdésben hasonlóan gondolkodnak. Ezek közt említette a migráció elleni fellépést, a gazdaságpolitikát, hiszen Németország külkereskedelmében elsődleges partnerek a V4 országai; a közlekedést, mert a négy ország infrastruktúrájának fejlesztése a gazdaságpolitikát is erősíti, illetve megjegyezte, hogy a családpolitikáról is hasonlóan gondolkodnak.
Novák Katalin kitért a magyar-lengyel viszonyra, amelyről kiemelte, hogy nemcsak a kormányok között intenzív a kapcsolat, hanem a két nép közt is barátság van, a szövetség az élet minden területén erős.
Megjegyezte, ahogy Magyarországot, úgy Lengyelországot is
folyamatosan támadják belpolitikai döntéseik miatt.
Erről azt mondta: amíg meglehet az a reménységünk, hogy az EU legalább minimálisan betartja a saját maga számára alkotott szabályokat, addig nincs félnivaló, hiszen a jogállami mechanizmus végén egy olyan tanácsi döntésre is szükség van, ahol vétójoggal is lehet élni, és ehhez egy partner is elég.
Az interjúban Novák Katalin a Fidesz és az Európai Néppárt kapcsolatát egy rossz házassághoz hasonlította, amelyen a “szétköltözés” — a néppárti tagság felfüggesztése — sem segített.
A Fidesz kivárt, de a Fidesz frakción belüli ellehetetlenítése azt jelentette volna, hogy a közel kétmillió magyar ember által megválasztott képviselőik nem tudják jogaikat gyakorolni. Ezt nem engedhettük — jelentette ki.
Novák Katalin abban bízik, hogy Magyarország érdekérvényesítő képessége a kiválás után nőni fog, erősödni tudnak a jobboldali hangok, hiszen a néppárti tagság sokszor a magyarok számára fontos ügyekben is kevésbé markáns vélemények megfogalmazására késztette a Fideszt.
Az EPP mint pártcsalád eltolódott balra, a zöldekkel, a szocialistákkal, a baloldali pártokkal keresik a kapcsolatot, de ez nem jelenti azt, hogy minden egyes tagpártra, politikusra és a néppártot támogató emberekre is igaz lenne az, számukra már nem fontosak a keresztény értékek, a család, egy versenyképes, modern Európa jövőképe, és hogy nem akarnának nemet mondani a bevándorlásra — vélekedett.
Úgy fogalmazott: számos kérdés van, amelyben a jobboldali konzervatív, kereszténydemokrata emberek elvárnák, hogy valaki őket is képviselje. A néppártban elvétve vannak még ilyen pártok, de annak egésze erre már alkalmatlan — mondta.
Hozzátette: a jobboldalon azonban vannak olyan pártok – például a kormányzó pártok közül a lengyel Jog és Igazságosság (PiS), vagy az olasz Liga -, amelyek képesek arra, hogy határozottan kinyilvánítsák ezeket az értékeket.
Novák Katalin kiemelte: a Fidesz számára elfogadhatatlan az antiszemitizmus minden formája, a tömeges bevándorlás, annak a globalista Európának a jövőképe, amely az Európai Egyesült Államokat vizionálja, felülírva a nemzetállamok létét. Ugyanilyen elfogadhatatlan az EU külpolitikájában az egyhangúság helyett a többségi döntés, vagy épp az adók és a szociális ellátórendszer egységesítése.
Fontosnak tartják azonban a határvédelmet, a biztonságot, a családok védelmét, a hagyományos családok képviseletét, a zsidó-keresztény gyökereket, kultúrát, a nemzetállami szuverenitást vagy a nemzeti kisebbségek védelmét — mondta.
Közölte:
a Fidesz azokkal tud együttműködni a jövőben, akár a klasszikus pártstruktúrán túlmutató módon is, akikkel közösen tudják ezen értékek mentén képviselni az európai — és benne a magyar — emberek érdekeit.
A teljes videót itt tudod megnézni:
(MTI) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.