Biztos másra kell a pénz.
Facebook-oldalán számolt be Szél Bernadett független országgyűlési képvelő arról, hogy
a parlament kormánypárti tagjai leszavazták
a Szabó Szabolccsal és Hadházy Ákossal közös ötletét. A politikusok azt javasolták, hogy a képviselők alapfizetésen felüli juttatásaikat járványügyi alapba utalják, amellyel a járvánnyal érintetteknek segíthettek volna.
A parlamenti képviselők fizetését nemrég, március 1-jei hatállyal emelte meg az Országgyűlés. A három ellenzéki képviselő
célja az volt, hogy az eredeti fizetésen felüli növekményt és a parlamenti tisztségekkel járó juttatásokat Járvány Elleni Védekezési Alapba utalják,
amelynek pénzeit az egészségügyi és szociális szférában dolgozók kaphatták volna.
A képviselők fizetése 107 ezer forinttal magasabb március óta, alapjövedelmük jelenleg 1 millió 211 ezer forint — amelyhez hozzájönnek egyéb juttatások is. A kormánypárti politikusok mindenféle indoklás nélkül mondtak nemet a javaslat. Szél Bernadett szerint emiatt “április végén újraindulhatnak az eljárások és családok kerülhetnek az utcára“.
Dr. Vejkey Imre, az igazságügyi bizottság KDNP-s elnöke sajátosan értelmezte Szél Bernadették javaslatát.
Szerinte a képviselő egy sajátos háttérhatalom nevében beszélt,
amikor a járványügyi szolidaritásért kardoskodott.
Szél Bernadett erről szóló kisfilmje alább látható:
(24.hu/Szél Bernadett/Facebook) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.