Politika

Vona: Ha most kellene fogadnom, nem mondanám azt, hogy kormányváltás lesz

fuggetlennemzet.hu

„Ha most kellene fogadnom, nem mondanám azt, hogy kormányváltás lesz. Nem azért, mert nem akarok kormányváltást, hanem még nem látom az ellenzéket erre képesnek” – mondta Vona Gábor az ATV-hez tartozó Spirit FM Harcosok Klubja című műsorában.






 

A Jobbik korábbi pártelnöke arról is beszélt, hogy

szerinte ma a Fideszen kívül csak a DK működik „politikai pártként”, ő úgy látja, a DK tudatosságában „hosszú évek munkája érett be most”;

nő a Jobbik és Jakab Péter népszerűsége is, márpedig a politikában a számok magukért beszélnek, ha nő a népszerűség, akkor nem kell magyarázkodni;

szerinte ugyanakkor az egykori pártjában most egy politikai víziótlanság és „parizerkampány” uralkodik, ami lehet, hogy rövid távon népszerűséget hoz, de hosszú távon sem a Jobbik, sem az ország javát nem szolgálja.

 

Vona Gábor szerint a parizer a szegénység szimbóluma, és aki ezzel kampányol, az a „magyar társadalom egzisztenciális dühét lovagolja meg”, amivel azonban nem lehet elkötelezett szavazóbázist építeni.

 

A műsorban elhangzottak alapján Vona a 2022-es választásokon „apokaliptikus pornót” vár, ahol a kampányban a halál és a szex lesz a téma. Úgy véli, már most látszik, hogy az összes párt erre készül, és a kampánycsapatok már megkezdték az ilyen típusú tartalmak betárazását.

 






Saját magát egy olyan „kormányváltást vágyó magyar állampolgár”-ként azonosítja, akit jelenleg nem szólít meg az ellenzék.

 

Vona nem érzi, hogy lenne olyan politikai erő, amely őt képviseli, de azt is mondta: számára már az is elég lenne, ha az ellenzéknek egy olyan közös miniszterelnök-jelöltje lenne, aki „a társadalom egységesítésének a szándékával lépne fel”. Erre a potenciális ellenzéki miniszterelnök-jelöltek közül Karácsony Gergelyt (aki egyelőre nem jelentette be, hogy elindulna az előválasztáson) és a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltjeként versenybe szálló Márki-Zay Pétert látja alkalmasnak.

Forrás: HU




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top