Politika

Czeglédy Csaba: Nem vagyok hajlandó belepusztulni abba a sok mocsokságba, amit elkövetnek ellenem

nyugatifeny.hu

Hétéves “sztorival” turnézik a PestiSrácok, amiről már akkor kiderült, hogy hazugság.






A kormánymédia napok óta attól a hazugságtól hangos, hogy Dr. Czeglédy Csaba jogtalanul szerezte a jogi szakvizsgáját.

 

Czeglédy szombaton Facebook-posztban emlékeztetett: a PestiSrácok 2013-ban ugyanezzel a hazugsággal haknizott, de annyira berezeltek az esetleges jogi következményektől, ogy egyezséget kötöttek az ügyvéddel.

 

“Történt mindez 2014. január 3-án a Fővárosi Törvényszék épületében, miután a kormánypárti propagandasajtó 2013 novemberében azzal az ostobasággal kürtölte tele az országot, hogy nincsen rendben a jogi szakvizsgám. (Ami persze mindig is rendben volt, és amit leginkább az bizonyít, hogy 2010. december 31. napja óta ügyvéd vagyok. Nem kevés jogi szűrőn megy keresztül, hogy valaki ügyvédként praktizálhasson.)”

— írta Czeglédy Csaba, aki bejegyzésében úgy fogalmaz:

“…eltelt hét év, és újra elővették ezt a hazugságot. A PestiSrácok pedig gyáva módon gyorsan eltüntette a hivatkozott cikket, aminek sok éven keresztül ugyebár ez volt a címe:

“Nem állítjuk, hogy Czeglédy Csaba jogtalanul szerezte jogi szakvizsgáját”

 

Annak okát, miért foglalkoznak velem gyakorlatilag napi szinten, igazándiból nem értem. Vagy félnek tőlem, vagy bosszút akarnak állni, mert azt hiszik, én állok a Borkai és még számos ügy kirobbantása mögött, vagy egyszerűen csak táplálniuk kell a saját táboruk gyűlöletét, és mindig kell egy ellenség, akit le kell győzni.






 

Egyszerűen nem tudnak beletörődni abba, hogy még mindig nem voltam hajlandó sem fizikailag, sem lelkileg belepusztulni abba a sok mocsokságba, amit elkövettek, elkövetnek ellenem.

 

Az igazságérzet nagy erőt ad.

Valamint az is, hogy a két gyermekem és Ti számítatok rám.
Nem fogtok csalódni bennem, továbbra is küzdeni fogok értetek és egy jobb országért.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top