Politika

Biztosan nem engedélyezi június vége előtt a keleti vakcinákat ez EU, azt is megmondták, miért

nyugatifeny.hu

Ne legyenek illúzióink a keleti vakcinákat illetően.






Nem várható a Szputnyik V orosz koronavírus elleni vakcina európai uniós engedélyezése június vége előtt — jelentette ki csütörtökön a francia Európa-ügyi államtitkár.

 

“Van egy első vizsgálati szakasz, amelyet tudományos értékelésnek nevezünk, és valószínűleg, ahogy hallottuk, ez legalább június közepéig eltart”

— mondta Clément Beaune a szenátus európai ügyekkel foglalkozó bizottságának meghallgatásán.

 

“Ezt követően az utolsó fázis az Európai Gyógyszerügynökség véleménye a piacra kerülés engedélyeztetéséről, amely néhány hetet vesz igénybe.

Azaz ez nem olyan oltás, amely feltehetően június vége előtt engedélyezett lesz”

— tette hozzá.






 

“Júniusban az Európai Uniónak sokkal több vakcina áll majd rendelkezésére (más gyártóktól), a kereslet kevésbé lesz jelentős (az orosz oltóanyagra)”

— hangsúlyozta.

 

Beaune más francia politikusokhoz hasonlóan úgy vélte, hogy Moszkva gyártókapacitásai korlátozottak, és az orosz kormányt azzal vádolta meg, hogy

a Szputnyik V vakcinát propagandaeszközként használja a nemzetközi színtéren.

 

“Vannak geopolitikai lépések vagy kommunikációs eszközök, amelyeket orosz barátaink arra használnak, hogy mutassák, mennyire jelen vannak az Európai Unióban”

— fogalmazott. Hozzátette:

“Ne legyünk naivak, az oroszoknak az Európai Uniót megosztó stratégiája eddig hálaistennek nem működött, néhány bicskaszúrást leszámítva.”

 

Clément Beaune ugyanakkor hozzátette, hogy a francia kormány

“nem zár ki semmilyen megoldást, semmilyen lehetőséget, de ne legyenek illúzióink az orosz vagy kínai vakcinákat illetően”.

 

A kormánytag azt is elmondta, hogy Franciaország arra kéri az európai tagállamokat, hogy még a nyár előtt tegyék le az asztalra azt a több milliárd eurót, amelyre a koronavírus elleni második generációs oltás kifejlesztésére szükség van, annak érdekében, hogy az Európai Unió ne szenvedjen még egyszer hátrányt az oltóanyagok beszerzésében.






 

Párizs még a nyár vége előtt egy nemzetközi konferencia összehívását javasolja a kérdésben.

 

“Sok pénzt kell az asztalra tenni, feltehetően több milliárd eurót”

— mondta az államtitkár, emlékeztetve arra, hogy az Egyesült Államok 14 milliárd dollárral támogatta az első generációs vakcinák kifejlesztését.

A második generációs oltóanyagok a koronavírus fertőzőbb és ellenállóbb variánsai ellen szolgálnak majd.

 

Clément Beaune jelezte, hogy az Európai Uniónak az új egészségügyi költségvetése 5 milliárd euróról rendelkezik, a kutatásra pedig csaknem 100 milliárd euró áll rendelkezésre. Emellett Párizs szerint nemzeti pénzekkel is hozzá kellene járulni az európai vakcinafejlesztéshez.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top