Politika

Orbán: a felnőtteknek nem lehet a kötelező oltást előírni, de a gyerekeknek például igen

fuggetlennemzet.hu

A kormányfő szerint „húsvét után 1-2 nappal 2,356 millió ember lesz beoltva, rá egy hétre, az április 13-ával záruló oltási héten meg fogjuk haladni a 3 milliót, ami egy új állomás, újabb egy hét múlva pedig már 3,5 millió ember lehet beoltva”.






A szakembereknek igaza van, hogy óvatosságra intenek, főleg így húsvétkor, mondta Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli interjújában a Kossuth Rádióban.
“Ha nem tartjuk be a korlátozásokat, akkor nagy baj is lehet a húsvétból. Mindenki hordja a maszkot, tartsa a távolságot, az oltottak szabadabban mozoghatnak, a többiek legyenek tekintettel magukra és másokra”

– fogalmazott a kormányfő.

 

Orbán most is az operatív törzs üléséről érkezett az interjúra, így a friss járványügyi adatokról is beszélt. Ezúttal azonban csak körülbelüli adatokat mondott:
több mint 260 beteg hunyt el és több mint kilencezer új fertőzöttet azonosítottak.

 

A miniszterelnök a kórházban és a lélegeztetőgépen lévők számáról nem beszélt. Azt viszont elmondta, hogy az oltottak száma 2 millió 150 ezer körül tart, 863 ezer ember pedig már a második vakcinát is megkapta. Orbán szerint két-három hét, mire átbillenünk, és lassan elérjük azt a látványos hatást, amit az oltások elhoznak a halottak és fertőzöttek számában.
“Azt a jelentést kaptam, hogy április 4-ével végződő héten, tehát húsvét után 1-2 nappal 2,356 millió ember lesz beoltva, rá egy hétre, az április 13-ával záruló oltási héten meg fogjuk haladni a 3 milliót, ami egy új állomás, újabb egy hét múlva pedig már 3,5 millió ember lehet beoltva”

– mondta Orbán, aki azt is hozzátette, hogy 2,5 millió oltottnál kezdődik a nyitás, például akkor lehet áttérni az üzleteknél a négyzetméter-alapú korlátozásra. Április 19-én nyitnak az iskolák, óvodák, középiskolák. És ha elérjük a 3-3,5 millió beoltottat, jön a következő lépés, de arról majd egy hét múlva pénteken tájékoztat.






 

A műsorvezető felvetette, hogy az ellenzők szerint még tartani kellene a zárást, erre Orbán megismételte azt, amit szerdán a közmédiának adott interjújában mondott: zárással nem lehet megállítani a vírust. Az első és talán a második hullám vírusát is meg lehetett állítani szigorú korlátozásokkal és elszigeteléssel, de az új típusú vírus, a brit mutáns másmilyen.
“Ezt csak lassítani lehet a korlátozásokkal, megállítani nem, be fog kopogtatni a házunk ajtaján”

– fogalmazott.

 

Azt is hozzátette: a végső megoldás a vakcina. Megjegyezte:
“hottentottának is hívhatják éntőlem a vakcinát, ha a magyar hatóságok azt mondják, hogy az biztonságos és hatékony, akkor be fogjuk adni”.

 

Orbán azt is elmondta, hogy jövő héten kiderül, lehet-e oltani a 16-18 év közöttieket. Ennek a tudományos összegzését várja most az operatív törzstől. Hozzátette: szerinte a Pfizer-vakcinával például lehet oltani, erről szólnak a tudományos jelentések.

 

Arra a kérdésre, hogy lehet-e kötelező az oltás, Orbán azt mondta: “ez egy demokrácia. Én házam, én váram, erre a magyarok nagyon kényesek, szabadságszeretőek vagyunk. És ha valamiről azt gondoljuk, hogy jó is, de azt érezzük, hogy rá akarnak minket kényszeríteni”, akkor annak a magyarok ellenállnak.

 






Így Orbán szerint a felnőtteknek nem lehet előírni a kötelező oltást, ez „nem járható út”, de olyat el tud képzelni, hogy például a gyerekeknek igen.

Forrás: szeretlekmagyarorszag




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top