Politika

PSZ: Miközben az üzletekben négyzetméter alapú korlátozások jönnek, egy osztályteremben 25-35 diák van együtt

A kép illusztráció! - Forrás: nyest.hu

Míg az üzletekben négyzetméter alapú korlátozásokat tervez a kormány, addig egy átlagos iskolai tanterem 40 négyzetméteres, ahol 25 vagy akár 35 gyerek van együtt – figyelmeztet a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke, aki szerint így az osztálytermekben nem lehet tartani a biztonságos távolságot, ráadásul a maszk viselése sem kötelező. A Szülői Hang Közösség képviselője szerint bár a szülők kimerültek, csak akkor szabadna visszatérni az iskolákba, amikor az teljesen biztonságos.






 

A kép illusztráció! – Forrás: nyest.hu

 

 

Én azt gondolom, hogy nem kell, hogy szorongjon bárki is ebben a helyzetben…” – ezt néhány napja a pedagógusoknak üzente Müller Cecília, miután több szakszervezet is jelezte: hiába indult el a tanárok oltása, ha április 19-én vissza kell térniük az intézményekbe, addigra nem alakul ki a megfelelő védettség. Az országos tiszti főorvos szerint viszont már az első oltás is megvéd a súlyos betegségtől és a haláltól.

 

Pedagógusok szakszervezetei is megszólaltak az ügyben: “Több pedagógust nem szabadna a koronavírus miatt elveszíteni” – hangsúlyozta a PSZ alelnöke, Totyik Tamás.

„69 halálos esetről tudunk jelenleg, ez nagyon magas érték…” – mondta Totyik. Hozzátette: jelenleg 40 négyzetméteres egy átlagos tanterem, itt általában 25-35 gyerek van együtt – itt nem lehet tartani a távolságot, és jelenleg a maszkviselés sem kötelező.

2020. augusztus 12. óta javasoljuk a kormánynak a hibrid oktatás bevezetését, alsó tagozatban az osztályok létszámának megfelezését, még így sem tartható be a szociális távolság, de már ez is nagyban csökkentené a kontaktusok számát” – fejtette ki Híradónknak.

 

A szakszervezet alelnöke hozzátette: a jogszabályok szerint az egy tanulóra jutó négyzetméter alacsonyabb, mint a börtönökben fogvatartottak esetében.

 






A PDSZ szerint az oltás rendben halad, de a szakképzésben dolgozók közül még mindig van, aki nem kapott behívót.

 

Komjáthy Anna, a PDSZ országos választmányának elnöke elmondta, hogy számukra kiderült az, hogy ezek a dolgozók nincsenek benne abban a rendszerben, ezért a második hullámban, tehát húsvét után lesznek behívva.

A szülők álláspontja

A Szülői Hang Közösség képviselője, Miklós György szerint egy széles körű tesztelés segíthetné az újranyitást, ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a szülők többsége még nincs beoltva, ezért nem kellene erőltetni a visszatérést.

 

Az, hogy előre kitűzték a nyitásnak az időpontját, jó előre, azt nem tartom jó ötletnek. Mi azt szeretnénk, hogy éppen aktuális fertőzési adatok alapján olyan időpont legyen kihirdetve, amikor biztosan tudjuk, hogy biztonságos visszamenni az iskolába” – nyilatkozott Miklós.

 

Ugyanakkor hozzátette, hogy sok szülő ki van már merülve, sokan a szabadnapjaikat is felhasználták, hogy otthon tudjanak maradni gyermekükkel.

 

Kerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát is, többek között azt szerettük volna megtudni, hogy újraindítás esetén a négyzetméter alapú korlátozások mintájára terveznek-e az iskolákban valamilyen létszámkorlátozást, de egyelőre nem válaszoltak. (atv.hu)

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top