Politika

Az Index szerint nem is olyan veszélyes az öregekre a covid, mert amúgy is meghaltak volna

nyugatifeny.hu

Hamar leértek a gödör aljára.






Súlyos álhír jelent meg a tavaly nyáron fideszes kézbe került és azóta szakmai-etikai mélyrepülésben lévő Index.hu-n.

 

A portálon Hercsel Adél (címlapképünkön) vasárnap megjelent cikkében egy fizikussal (!) szakértette meg a koronavírus-járványt, akivel arra jutottak, hogy – idézzük –

“A koronavírus-járvány az idősebb, 65 év feletti korosztályt nem sújtja valójában olyan mértékben, mint ahogy azt általában a közvélekedés számon tartja.”

 

Sem Hercsel, sem fizikus beszélgetőpartnere nem szakértője az egészségügynek, ám ez nem akadályozza meg őket, hogy magabiztosan leírják:

szerintük minden harmadik koronavírusban meghalt ember akkor is meghalt volna, ha nem kapja el a fertőzést.

 






Már a cikk címe is súlyosan félrevezető és akár életveszélyes is lehet, ha valaki elhiszi:

“Mégsem olyan veszélyes a Covid az idősekre, mint gondoltuk?”

screenshot: Index / Facebook

.

Az Index álhírével szemben a valóság az, hogy a covid kifejezetten és kiemelten veszélyes az idősekre, így néz ki a vírus halálozási korfája:

.

 

A félrevezető Index-cikket jegyző Hercsel Adél korábban a fideszes Mandinernél, illetve az NLC nevű bulvárlapnál dolgozott, néhány éve emberi jogi körökben azzal verte ki a biztosítékot, hogy egy fiatal lányokat prostituáló magyarországi stricioldal tulajdonosával készített promóciós interjút, tavaly pedig Erdős Virág költő-íróval szemben követett el etikátlanságot.

 

Hercsel Adél tavaly nyáron, a fideszes hatalomátvétel után jelentkezett a portálhoz, akkor a leigazolásáról szóló hír alatt az egyik távozó indexes újságíró elárulta: Hercsel már korábban is szeretett volna az Indexnél dolgozni, de akkor nem felelt meg az elvárásoknak.

screenshot: Facebook

.





Hercsel Adél néhány hete szintén az Indexen

“Holnaptól nincs tb-potyázás”

címmel azon lelkendezett, hogy Orbánék több tízezer embert kisöpörnek az állami egészségügyi ellátásból. A Partizán akkor külön posztban háborodott fel az eset miatt:

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top