Politika

Dobrev Klára megszólalt a jelöltségéről: “Soha nem voltam olyan közel a döntéshez, mint most!” (+videó)

nyugatifeny.hu

Az elmúlt hetek történései is megerősítették abban, hogy változásra van szükség – mondta.






Az Európai Parlament magyar alelnöke, Dobrev Klára volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége kedden este.

 

A DK-s politikus elmondta: már felgyógyult a koronavírusból, de megviselte a betegség, és mindenkit arra biztat, hogy vegye fel az oltást.

 

Arra is felhívta a figyelmet: többen a környezetében olyan személytől kapták el a vírust, akik már egyszer be lettek oltva, tehát egy oltás nem elég a teljes védettség kialakulásához.

 

A keleti vakcinákról szólva kifejtette: nem véletlenül vannak olyan független hatóságok, mint az Európai Gyógyszerügynökség, amelyeknek az a feladatuk, hogy eldöntsék: egy gyógyszer vagy vakcina biztonságos-e. Ezeket a vizsgálatokat nem lehet politikai döntésekkel felülírni, mint ahogy az Magyarországon történt.

 






(Mint ismert: a Sinopharm be sem nyújtotta vizsgálatra és engedélyeztetésre az európai hatóságokhoz a vakcináját, amelyről egyébként épp a hetekben derült ki: annyira gagyi, hogy sokakban a második adagtól sem termelődött elég antitest, ezért egy harmadik oltásra is szükség van belőle).

 

Dobrev elmondta azt is: kétségbeejtőnek tartja, hogy Orbán Viktor a járványból is egyfajta sporteseményt csinál, “semmi mást nem hallok tőle, csak hogy ezt megelőztük, azt megelőztük”, miközben a legfontosabb területen, az emberek életének megmentésében totális kudarcot vallott.

 

A politikus beszélt arról is, hogy Brüsszelben utánajárt: Belgiumban a lélegeztetőgépen lévők kicsivel több mint 30 százaléka hal meg, Szlovákiában 47 százalékuk. (Mint ismert: nálunk ez a szám 80 százalék fölötti.)

“Minek kell történnie ahhoz, hogy Orbán Viktor rájöjjön, hogy nincs fontosabb feladata annál egy kormánynak, mint az emberek életének megvédése?”

– tette fel a kérdést.

 

Dobrev Klára elmesélt egy történetet arról, hogy egy ismerősének a 75 éves nagymamája lélegeztetőgépre került koronavírussal. Pár nap múlva azt a hírt kapták, hogy a nagymama gyógyul, szépen tisztul a tüdeje, néhány nap múlva leveszik a lélegezetőről. Majd két nappal később a

nagymama meghalt

– méghozzá kórházi fertőzésben, a boncolás során derült ki, hogy 4 különböző baktériumot találtak a szervezetében.

 

“Ez az, amit megmondtak előre az intenzív orvosok, hogy nem tudják ellátni ezt a számú beteget, akik most a lélegeztetőgépen vannak.

Nálunk halnak meg a legtöbben a lélegeztetőgépen lévők közül, és nem azért, mert nem jók az orvosaink, hanem mert egy orvos nem tud mindenhol ott lenni”.

– húzta alá a politikus.

 

Dobrev Klárát kérdezték az IDEA Intézet legfrissebb felméréséről is (erről itt írunk), mely szerint a Fidesz 44 százalékon, a közös ellenzéki lista pedig 48 százalékon áll. A pártok közül pedig továbbra is a DK a legerősebb 17 százalékkal, míg a Jobbik 14 százalékon, a Momentum 10 százalékon áll.

 

Dobrev szerint a felmérés is azt mutatja, hogy nem maradhat következmények nélkül, ami ebben az országban történik.






 

“El tudja maga képzelni, hogy ha bárki az ellenzéki politikusok közül lenne a miniszterelnök, akkor a vadászati kiállításra költenénk milliárdokat, és nem a járványkezelésre?”

– kérdezte. Hozzátette: a koronavírus-válság reflektorként mutatott rá, hogy Orbánék nem tudnak és nem is akarnak normálisan kormányozni.

 

A műsorvezető rákérdezett Dobrev Klára miniszterelnök-jelölti ambícióira is, amire az érintett úgy válaszolt:

“Soha nem voltam olyan közel a döntéshez, mint mostanában, nem függetlenül a körülményektől. Tegye fel nekem ezt a kérdést néhány hét múlva!”.

 

Videó:

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top