Politika

A Magyar Hírlap úgy tudja, kinyithat az ország négymillió beoltott ember után

nyugatifeny.hu

Egy sor szolgáltatás igénybevételéhez védettségi igazolvány is kellhet majd.

A Magyar Hírlap mai cikkében arról írt, hogy





négymillió, a vakcinák első dózisával beoltott személy után a kormány bejelentheti az ország újranyitását.

 

Eközben a baloldal foghatja a fejét, hogy mivel támadja majd az ország vezetését” — tették hozzá.

 

Orbán Viktor április 14-én bejelentette, hogy 3 és félmillió beoltott után kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai, a portál információi szerint 4 milliónál sokkal jelentősebb enyhítések következhetnek. Arról írtak, hogy

a szállodák, a fürdők, a mozik, valamint a kulturális rendezvényterek is látogathatók lesznek, azonban csupán védettségi igazolvánnyal.

18 éves kor alatt nem lesz szükség a kártyákra, ugyanis a fiatalkorúakat egyelőre nem kaphatnak oltást. 4 millió beoltott személy után az éttermek belső terei is nyithatnak a lap információi szerint. A személyzetnek kötelező lesz a maszkviselés, a vendégeknek pedig csak a fogyasztás előtt és után kell hordaniuk azokat. Itt a vendégeknek nem lesz kötelező a fogyasztáshoz védettségi igazolványt felmutatni.

 

A Magyar Hírlap arról is írt, hogy április végéig 1 millió adag, zömében Sinopharm-vakcina érkezhet. “{H}a az ország hatalmas előrelépést tesz akár átoltottságban, akár az ennek eredményeképp várható nyitásban, komoly előnyre tesz szert az unión belül is, a balliberális hangokat

a kormány rossz válságkezeléséről pedig már tényleg senki nem fogja elhinni Gyurcsány Ferencnek és a köré szerveződött balos nyájnak

— fejtették ki a kormányzati álláspontnak megfelelő érveiket.






 

Érdekesség, hogy a kormányzati források gyakran dobják be kormánypárti portáloknak a terveiket, hogy azzal teszteljék a lakossági reakciókat. Ezáltal szinte biztosra vehető, hogy a kormány négymillió — csupán egy dózissal — beoltott ember után hirtelen össze akarja ereszteni a teljes magyar lakosságot.

 

(Magyar Hírlap/Nyugati Fény) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top