Ez az ellenzéki stílus. A jobboldalé meg valami más. Kérdés melyik lesz vonzóbb a választóknak. De van egy tippünk.
„A Jóisten mentse meg az összes ellenzéki képviselőjelölt-jelöltet attól, hogy a többinek nekifeszüljön”
– mondta Kálmán Olga, a DK elnökségi tagja, aki az ellenzéki párt előválasztási jelöltje lesz a budapesti 4-es választókerületben, Tordai Bence (Párbeszéd) és Berg Dániel (Momentum) mellett.
Szerinte ha a 2018-as választáshoz hasonlóan, ahol nem fogtak össze, az ellenzék megint egymást csépeli, és nem vállt vállnak vetve küzd a kormányváltásért, akkor a választók megbüntetik, elzavarják őket.
Kálmán Olga elmondta: a budapesti 4-es számú választókerületben indul (amely nagyobb részt a II. és kisebb részben a III. kerületből áll), ahol Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője és Berg Dániel, a Momentum II. kerületi alpolgármestere is. Úgy tudja, lesz jobbikos jelölt és talán civilek is.
Megjegyezte: elkerülhetetlen, hogy az előválasztáson egy helyen induljanak egyes pártok erős emberei, máshol is van ilyen forgatókönyv.
„A Jóisten mentse meg az összes ellenzéki képviselőjelölt-jelöltet attól, hogy a többinek nekifeszüljön” – hangsúlyozta.
Szerinte 2018-ban volt kormányváltó hangulat az országban; azt a választást még újságíróként élte és dolgozta végig.
Azonban a Fidesz által átírt választási törvény és az ellenzék széthúzása a Fidesznek kedvezett, nem sikerült legyőzni, sőt, ismét kétharmadot szerzett a mostani kormánypárt.
Ha tehát az ellenzék megint egymást csépeli, és nem vállt vállnak vetve küzd a kormányváltásért, akkor a választók megbüntetik, elzavarják őket.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.