Politika

Zseniális! – Jakab Péter porig alázta Orbánt – megsemmisült szégyenében

Jakab Péter - Fotó: atv

A Jobbik elnöke gyávának nevezte a miniszterelnököt, miután a kormány javaslata szerint őszig meghosszabbítanák a veszélyhelyzetet.






 

Jakab Péter a Facebook-oldalán írja, „Drága – akarom mondani gyáva – miniszterelnök úr úgy döntött, meg kell hosszabbítani a veszélyhelyzetet őszig.

 

Nem azért, hogy mentse az életeket, azt eddig sem tette. 25 ezer halottal világelsők vagyunk lakosságarányosan.

 

Nem azért, hogy mentse a munkahelyeket, azt eddig sem tette. Lassan félmillió magyarnak nincs állása bértámogatás hiányában.

Egyvalamit akar menteni a gyáva: a hatalmát”

– írta Jakab Péter és hozzátette, hogy szerinte Orbán fél az ellenzéki összefogástól, ugyanakkor tárt karokkal várja a több tízezer szurkolót a tervezett foci Eb-re a veszélyhelyzet alatt.

 

A  Semjén Zsolt által benyújtott javaslat alapján, az őszi parlamenti ülésszak első ülésnapját követő 15. napig lenne veszélyhelyzet.






 

Az indoklás szerint a kormány alapvető célja, „hogy megvédje a magyar emberek életét és egészségét, mérsékelje a gazdasági károkat és megőrizze a munkahelyeket.

Ezek eléréséhez gyors és hatékony döntéshozatalra van szükség” – írják, hozzátéve: a világjárvány elmúlt egy éve bebizonyította, hogy a korábban elfogadott rendkívüli és átmeneti jogi keretek jól szolgálták ezeket a célokat.

 

A világjárvány elleni védekezés gazdasági és társadalmi hatásai túlmutatnak a veszélyhelyzet időtartamán.

 

A javaslat ezért szükség esetén biztosíthatja a megfelelő méltányosságot olyan esetekben, amikor a veszélyhelyzeti kormányrendeletek ideiglenes továbbalkalmazása az állampolgárok szempontjából lényeges.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top