Politika

Vágó István: Dobrev Klára rátermettsége meggyőző, ilyen miniszterelnökre lenne szükség!

nyugatifeny.hu

A korábbi kvízmester arra buzdítja az Európai Parlament alelnökét, hogy induljon el az előválasztáson.






Dobrev Klára képességeit méltatja szombati posztjában Vágó István: a volt kvízmester szerint Dobrev felkészült, több évtizedes államigazgatási gyakorlata van, nyelveken beszél, szakmáját magas szinten tanította is, emellett fontos nemzetközi kapcsolatokat is kialakított.

 

Vágó ajánlja Dobrevet mindenki figyelmébe, “aki a jelenlegi rendszer végét, és egy új, tisztességes és sikeres Magyarország megteremtését várja”, egyúttal szorgalmazza, hogy a politikus induljon el a miniszterelnök-jelölti előválasztáson, mert ilyen vezetőre lenne szüksége a hazának.






 

Vágó István posztját változtatás nélkül idézzük:

Dobrev Kláráról sokan sok jót mondtak – mondanak. Hogy több évtizedes államigazgatási gyakorlata van, hogy több nyelven beszél, hogy szakmáját (közgazdász, jogász) magas szinten tanította is, mára – mint az Európai Parlament alelnöke – fontos nemzetközi kapcsolatokat is kialakított.

És mindezt nőként, feleségként, három gyermek édesanyjaként.

Mivel már voltak kalandjaim a médiában, valamivel bővebben jellemezném Klára nyilvános szerepléseit.

Ritka az olyan megszólaló, aki felkészülten, precízen fogalmazva, nyomdakészen tudja elmondani, amit fontosnak tart – ő ilyen. És mindezt általában mosolyogva, könnyedén, érthetően.

Nagyobb beszédeket is fejből mond el (a férjétől tanulta – vagy a férje tőle?), ezért azok sokkal hatásosabbak, mint a papírból nyökögőkéi. „Szereti a kamera” – ezt a szakmában így mondják…

Amióta politikai pályára lépett (EP-képviselőnek választották meg), rendszeresen visszatér választási programjához, beszámol megvalósulásának folyamatáról, a nehézségekről és a sikerekről egyaránt.

A sokak által kínosnak tartott kérdések elől sem tér ki. Felmenőit, szülőházát is sokan emlegetik, mégsem támad vissza azzal, hogy ugyanezeket miért nem vetik például Kövér házelnök szemére is…

Többször fejtette ki, hogyan ítéli meg saját családtörténetét, köztük gyakran emlegetett nagyapja tetteit, a gondjaira bízott cég(ek) dolgait, férje politikai pályáját. Ideális riportalany!

Nekem Klára rátermettsége meggyőző. Ajánlom mindenki figyelmébe, aki a jelenlegi rendszer végét, és egy új, tisztességes és sikeres Magyarország megteremtését várja.

És ajánlom Klára figyelmébe is – ilyen miniszterelnökre lenne szüksége hazánknak, ezért üdvös lenne, ha elfogadná jelöltségét erre a posztra.

(a képen: egy miniszterelnöki évértékelő szünetében)






 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top