Politika

Boldog István: Nézzék meg a Facebookomat, a nyilatkozataimat, én nem hergelek, nem lázítok senki ellen (+videó)

nyugatifeny.hu

Erre a Coca-Cola lehet, hogy másként emlékszik.






“Főleg a Parlamentben meg a Facebook-on az ellenzéki politikus gerjesztenek egy hangulatot, hergelik az embereket. Nincs teljesítmény, hergelés van. Ezt be kéne fejezni”

– mondta a vesztegetéssel gyanúsított Boldog István a Miklós TV-nek adott interjújában, amit a 444.hu szúrt ki azzal kapcsolatban, hogy a közbeszédben az emberek manapság nem tudják agresszivitás nélkül megosztani egymással a véleményüket.

 

A fideszes képviselő szerint ez az ellenzék hibája, mivel állítása szerint ők azok, akik “hergelik” az embereket többek között a parlamenti felszólalásaik során.

 

Boldog ezt követően saját magát hozta fel példaként, mondván:

“Nézzék meg az én Facebookomat, az én nyilatkozataimat, én nem hergelek senki ellen, nem lázítok senki ellen”.

 

Boldog István ugyanakkor a jelek szerint elfelejtette, hogy ő volt egyike azoknak a fideszes politikusoknak, akik 2019-ben hatalmas műbalhét generáltak abból, hogy a Coca-Cola egyenlőségpárti plakátokat helyezett el Budapesten.

 






Így ő például bejelentette, hogy

addig nem iszik Coca-Colát, amíg a cég nem távolítja el a plakátjait.

 

Később pedig a Parlamentben, illetve a Facebook-oldalán is beszélt arról, hogy szerinte be kellene tiltani a Pride-ot.

 

Jász-Nagykun-Szolnok megyei 4-es számú választókerület fideszes képviselő előkészítő ülését egyébként június 30-án tartják a Fővárosi Törvényszéken.

 

Boldog és nyolc társa ellen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot decemberben a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). A kéviselő esetében 6,6 millió vagyonelkobzást, hat év letöltendő börtönt, ötmillió forintos pénzbüntetést és öt év közügyektől való eltiltást kért a KNYF.

(444.hu nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top