Kölcsönösen támogatják egymást az előválasztáson.
Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje és Bősz Anett, a Liberálisok elnöke szombaton közös sajtótájékoztatón jelentette be: a Demokratikus Koalíció és a Magyar Liberális Párt megkötötte választási megállapodását, ennek értelmében több választókerületben támogatják egymás jelöltjeit az ellenzéki előválasztáson.
Dobrev a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott:
“Megtiszteltetés számomra, hogy a Liberális párttal együttműködve indulhatunk neki a kampánynak, hogy az ő logóik fogják színesíteni jelöltjeink plakátjait, és hogy engem, mint miniszterelnök-jelöltet támogatnak az előválasztáson.”
Hozzátette, a bizalom kölcsönös: a DK Pest megye 1. számú választókerületében
Bősz Anettet,
Borsod-Abaúj-Zemplén megye 7. számú választókerületében pedig
Sermer Ádámot,
a Liberálisok ügyvivőjét támogatja az előválasztáson.
Bősz Anett az előválasztás fontosságát hangsúlyozva elmondta: közös küldetésüknek tartják, hogy a legalkalmasabb jelöltekkel induljanak neki a választásnak, mert 2022-ben le kell váltaniuk a Fidesz-kormányt.
“A Liberálisok a DK-val együttműködve mindent meg fognak tenni ezért, mert nem tűrhetjük tovább, hogy a kormány tovább rombolja a szabadságot és a jogállamot.
Dobrev Klára a legalkalmasabb arra, hogy vezesse a demokrata szövetséget, legyőzze Orbán korrupt rendszerét és létrehozza az új magyar köztársaságot,
a Liberálisok pedig minden támogatást és segítséget megadnak ehhez”
– jelentette ki Bősz Anett.
Videó:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.