Kiszólt a gödörből a lyuk.
A posztmodern ideológusai mára maradéktalanul száműzték Istent a világmindenség képletéből, mindenhatónak gondolják magukat, felszaggatják a földből a gyökereinket, és lerombolják az identitásunkat — mondta Bagi Iván humorista a Mandinernek adott interjújában.
Az interjúban főleg a napokban megjelent második verseskötetéről és irodalmi munkásságáról beszélt a közmédia parodistája. Elmondta, hogy Orbán János Dénes (az Előretolt Helyőrség Íróakadémia kormánypárti spiritus rectora — a szerk.)biztatására rövid idő alatt 250 verset írt.
Noha első kötete nem aratott osztatlan sikert, mégis megpróbálkozott egy másodikkal, ami a napokban jelent meg, és elmondása szerint
alapvető ontológiai kérdéseket feszeget benne.
Beszélt arról is, hogy a járvány miatti bezárkózás nemigen viselte meg, mivel egyébként sem él nagy közösségi életet, viszont örült annak, hogy végre volt ideje olvasni. Thomas Mannt és Aldous Huxley-t említette, a magyar kortársak közül pedig Nádas Pétert és Krasznahorkai Lászlót.
Elárulta, hogy éppen egy kisregényen dolgozik, ami egy disztópia lesz,
“a nem is olyan távoli jövőben, amikor a túlnépesedéstől szenvedő, szinte lakhatatlanná tett Földön végül a progresszív politikai erők győzedelmeskednek. Világköztársaságot alapítanak, amelynek lüktető fővárosa az Egalité névre hallgat, s a szabadság és egyenlőség nevében furcsa diktatúra uralja”
— mondta, és néhány részletet is megosztott a készülő könyvből: az általa elképzelt társadalomban például tilos lesz nőként vagy férfiként öltözködni, és
az épen született embereket megcsonkítják, hogy ne sértsék a fogyatékkal élők érzéseit.
Elmondta, hogy a mai társadalom már teljesen száműzte Istent “a világmindenség képletéből”, mindenhatónak gondoljuk magunkat, identitásunkat leromboljuk, enélkül pedig szerinte értelmetlen a létezés.
“Akárhogy is csűrik-csavarják korunk genderelmélettel foglalkozó, minden hájjal megkent, feketeöves ideológusai, az identitás alapvető adottságai éppolyan elengedhetetlenek a puszta létezéshez, mint a levegő”
— fogalmazott. Sérelmezi, hogy a jobboldali világnézetű humort “kormánypártinak szokták bélyegezni”. Szerinte a baloldalon nincsen önkritika, csak összezárás, de
úgy tudja, erre megrendelő is van.
“Ezzel párhuzamosan úgy látom, a jobboldal elkezdte kiforrni magát, egyenrangú, érvényes válaszokat tud adni a világot érő nagy kihívásokra: a migrációtól az LMBTQ-mozgalmon át a klímaváltozásig. És ezek már nem csak üres frázisok, hanem letisztult, kiérlelt mondatok, amelyek mögött gondolat, tartalom is van”
— fejtette ki.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.