Megszűnt minden erkölcsi és jogi határ.
Áprilisban beszámoltunk arról, hogy Dr. Czeglédy Csaba, a Demokratikus Koalíció szombathelyi jelöltje arra lett figyelmes, hogy egy fekete Mazda követi, annak rendszáma azonban a hivatalos nyilvántartás szerint nem került kiadásra Magyarországon.
Az ügyben akkor a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen.
Szombaton újabb hírekkel jelentkezett közösségi oldalán Czeglédy: kiderült, hogy
megszüntették a nyomozást.
A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a rendőrség nyomozást megszüntető határozata a bizonyíték arra, hogy az ellenzéki politikusokat titkosszolgálati módszerekkel figyelteti a belügy:
“Most már bizonyíték van rá, ráadásul ők maguk vallották be, hogy megfigyelik a belügyi szervek a Fidesz orra alá borsot törő ellenzéki politikusokat.
Bizonyára emlékeztek rá, hogy április elején Szombathelyen – segítséggel – lefotóztam az engem követő sötétkék színű Mazdát, aminek
rendszáma nem szerepel a gépjármű nyilvántartásban.
Feljelentést tettem, a rendőrség pedig kénytelen volt büntetőeljárást elrendelni ismeretlen tettes ellen egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettének gyanúja miatt.
Most pedig megszüntették a nyomozást, ugyanis bár titkos, de valós a Mazda rendszáma. Idézem a határozat leglényegesebb részét:
“A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a fenti – valós – forgalmi rendszámú gépjármű használatára az adott helyen és időben a Rendőrség bűnüldöző tevékenységével összefüggésben került sor.”
Nekem a helyi közösség segített leleplezni az illegális megfigyelést, így sikerült lebuktatnom a bénázó titkosszolgálatot. A gyanú szerint a gépkocsi
a Nemzetbiztonsági Szakszolgálathoz tartozik.
Mindezek szerint az ellenzéki politikusok követése már mindennapos gyakorlat a Fidesz kézivezérelte belügyi szerveknél.
Minden erkölcsi és jogi határ megszűnt, annyira rettegnek a jövő évi vereségtől.
Vajon hány DK-s, MSZP-s, Jobbikos, Momentumos, Párbeszédes, LMP-s politikust figyelnek meg jelenleg is?”
A rendőrség határozatát >>ITT<< találod.
A posztot pedig itt:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.