A bizalmasok között az is felmerült, a Parlamentben adják át Boldognak a vaskos vesztegetési pénzt.
A hivatali vesztegetéssel vádolt fideszes parlamenti képviselő, Boldog István bizalmasával Ausztriában vásárolt méregdrága Hugo Boss-öltönyöket abból a 20 millió forintos kenőpénzből, amelyet az ügyészség szerint 2019-ben társaival “hálából” kapott az ügyben szintén megvádolt vállalkozótól, M. Róberttől
– írja a Blikk a nyomozati anyagokra hivatkozva.
M. Róbert a pénzt nejlonszatyorban adta át egy közvetítőnek a budapesti Király utcában. A pénzfutár ezután K. Péternek, Boldog bizalmasánal adta át a milliókat, aki a Graphisoft Park egyik irodájában adta át a pénzt a fideszes képviselőnek.
K. Péter a 2019-es kihallgatásán azt mondta:
„Nem hangzott el konkrétan, hogy a nettó összegre vetített tíz százalék kinek jár, azonban Fehér Petra és az én számomra teljesen egyértelmű volt, hogy kettőnknek és Boldog Istvánnak”.
K. Péter szerint eredetileg 30 millió forintban, a vállalkozónak megítélt összeg 10 százalékában egyeztek meg M. Róberttel, de abból végül csak 20 milliót kaptak meg.
A Blikk azt írja, K. Péter a kihallgatásán azt is elmondta, ő, Fehér Petra és Boldog István egy irodában harmadolták el a pénzfutártól átvett 20 milliót, majd a beszélgetésekben „Barbi” álnéven emlegetett Fehér egy mosolygós smile-t küldött internetes üzenetben M. Róbertnek, jelezve a vállalkozónak,
hogy megtörtént a kifizetés.
Az egyik Fehér Petra és K. Péter lehallgatott telefonbeszélgetésből pedig kiderült, még az is szóba került, hogy
a pénzt egyenesen Boldog Istvánhoz viszik a Parlamentbe vagy a Képviselői Irodaházba, ám erről végül letettek.
Május első napjaiban derült ki, hogy Boldog előkészítő ülését június 30-án tartják a Fővárosi Törvényszéken.
Jász-Nagykun-Szolnok megyei 4-es számú választókerület fideszes képviselője és nyolc társa ellen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot decemberben a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).
Boldog esetében 6,6 millió vagyonelkobzást, hat év letöltendő börtönt, ötmillió forintos pénzbüntetést és öt év közügyektől való eltiltást kért a KNYF.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.