Ennyit a nagy megegyezésről – írta az Index pórul járt olvasója.
Az Index egyik olvasója arról számolt be, hogy nem kapott szobát a prágai Hilton Hotelben, mert nem fogadták el az orosz Szputnyik V vakcinát.
“Pont most pattintottak le a prágai Hiltonban telefonon, miszerint bár a magyar nyelvű fehér oltási papírt a részletekkel még csak-csak elfogadják, de csak olyan oltás lehet rajta, amely engedélyezve van Csehországban.
Tehát a Szputnyik-vakcinát nem fogadják el, minket meg nyilván pont azzal oltottak. Ennyit a nagy megegyezésről: bár bemehetek a határon (ha igaz), de aztán aludhatok a híd alatt”
– számolt be a lap olvasója, aki állítása szerint azt követően szeretett volna Prágába utazni, hogy Szijjártó Péter május 14-én bejelentette, megállapodást kötöttek Csehországgal az oltási igazolvány kölcsönös elfogadásáról.
A külügyminiszter május közepén arról beszélt, az oltási igazolványokat a két ország kölcsönösen elismeri, így mindenfajta karantén-, vagy tesztelési kötelezettség nélkül utazhatnak a beoltott magyarok és csehek a két ország között.
Szijjártó azt is elmondta,
a megállapodás mindenkire nézve érvényes, függetlenül a beadott oltóanyag fajtájától.
“Sokat tárgyaltunk az elmúlt pár napban cseh barátainkkal, hogy lehetővé tegyük a már beoltott polgáraink számára a szabad utazást az országaink között” – írta akkor a miniszter a Facebook-oldalán.
Hozzátette, hogy Csehország és Magyarország között évente több százezer turista fordul meg, mostantól pedig újra megnyílik a lehetőség a kölcsönös prágai, budapesti, brünni városnézésekre, a fürdővárosok meglátogatására, a balatoni, hévízi pihenésekre.
Videó:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.