Politika

Kálmán Olga megüzente a maffiának: Nagytakarítást tartunk 2022 után! (+videó)

nyugatifeny.hu

Lesz feladat kormányváltás után.






A Demokratikus Koalíció a 2022-es kormányváltást követően “nagytakarítást” tart — jelentette be Kálmán Olga a párt online sajtótájékoztatóján kedden.

 

“Nem titok, hogy amire a kormány és a baráti köre ráteszi a kezét, abból pénzt fognak kifacsarni”

— kezdte a tájékoztatót. Felhívta a figyelmet, hogy az egyik ilyen aranytojást tojó tyúk a kormánypropaganda, ami több síkon is lehetőséget biztosít a busás nyereségre.

 

A politikus Balásy Gyulát említette példaként, aki 2020-ban négymilliárdos osztalékot vett ki a cégéből, és akinek cégei kapják meg Rogán Antal Nemzeti Kommunikációs Hivatalától gyakorlatilag az összes állami megrendelést, amiből

a kormány propagandaanyagait gyártják.

 

A DK szerint elképesztő, hogy Orbánék nem csak hazudnak a közpénzből, de még meg is gazdagodnak ebből.

“Ilyenre csak minden hájjal megkent diktátorok és gazemberek képesek. Külön rossz hír,

hogy az ország ilyenek kezére jutott.”

— mondta Kálmán Olga, aki kiemelte:






 

“Lesz feladatunk a 2022-es kormányváltás után: nagytakarítást tartani, hogy számon kérhessük az elcsalt milliárdokat, és az évek óta tartó uszító hazudozást.”

— fogalmazott, rámutatva a tiszta lap fontosságára. A Demokratikus Koalíció elfogadhatatlannak tartja, hogy

“mi magyarok fizetjük meg ennek a hazug, aljas, gyűlöletkeltő propagandának az árát”.

 

A videót itt találod:




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top