Gyorsan át is írta az Üldözött keresztények körútját Székely körútra.
Beszámoltunk róla, hogy a Ferencvárosi Önkormányzat szerdán átnevezte azokat a környező utakat, ahová a kormány tervei szerint a Fudan Egyetemet építenék fel. Így többek között lesz Dalai Láma út, Ujgur Mártírok útja, Szabad Hongkong út és Hszie Si-kuang püspök út is a 9. kerületben.
Ezzel kapcsolatban szerda délután a budapesti Fidesz-KDNP közleményt adott ki, amelyben elhatárolódnak Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina akciójától. Mint írják:
“Baranyi Krisztina a politikai showműsor helyett, inkább tartsa be a jogszabályokat! Baranyi Krisztina ugyanis nem nevezhet át közterületet Budapesten, ez kizárólag a Fővárosi Közgyűlés hatásköre.
Karácsony Gergely pedig a veszélyhelyzetben a fővárosi képviselő-testület megkérdezése nélkül csak a legszükségesebb, halaszthatatlan ügyekben dönthet. Szerintünk a közterületek átnevezése nem ilyen”.
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója pedig a Facebook-oldalán tett közzé bejegyzést az utcák átnevezésével kapcsolatban.
“Karácsony Gergely táblákat avatott. Gratulálok. Adok pár ötletet a következő táblákhoz”
– írta Hollik, aki a 444.hu cikke szerint eredetileg
“Üldözött keresztények körútat” javasolt Karácsonynak azzal az indokkal, hogy “bár a baloldal ezt nem ismeri el, rengeteg keresztény testvérünk él üldöztetésben például a Közel-Keleten”.
A kommunikációs igazgató azóta módosította a bejegyzését, így most a következő utcaneveket javasolja a főpolgármesternek:
“Székely körút. Székelyföldön folyamatos harcot vívnak a székelyek saját identitásuk megőrzéséért.
Kárpátaljai magyarok tér. A kárpátaljai magyarság mindennapos megpróbáltatásainak elismerése sosem volt a baloldal erőssége.
Kárpát-medence utca. Bár mi tudjuk, hogy mi magyarok összetartozunk határon innen és túl, a baloldal többször kampányolt a külhoni magyarok ellen, mint értük.
A jó hír, hogy Karácsony Gergely egy 7000 kilométerre fekvő ország belügyeit érdekesebbnek és fontosabbnak tartja a budapesti városvezetés tekintetében, mint honfitársaink és nemzettársaink megpróbáltatását”.
A 444.hu ugyanis korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy úgy tűnik, Holliknak nem volt elég keresztény az a Hszie Si-kuang, a Kínai Népköztársaság területén illegalitásban működő mintungi római katolikus egyház püspöke,
aki a hite miatt 28 évet volt kénytelen különböző kínai börtönökben élni, és a haláláig állandó rendőri felügyelet alatt állt.
Eszerint Hollik István számára Hszie Si-kuang püspök üldözése egy 7000 km-re fekvő ország belügyeihez tartozik.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.