Politika

A Bloomberg szerint eljárás indul Orbán ellen

Orbán Viktor 2017 november - Fotó: OV Facebook

Emlékszünk arra a vitára hogy a jogállamiság kapcsán nyert vagy veszített Orbán Brüsszelben? Nos, most már kimondhatjuk, hogy a baloldalnak volt igaza. Megint.






 

A Népszava értesülései szerint ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy a Bizottság meggondolta magát és már az idén elkezdi alkalmazni a jogállami mechanizmust.

 

A Bloombergre hivatkozva szemlézi a lap, hogy kezdhet aggódni Orbán Viktor, mert nagyon úgy néz ki, hogy a Bizottság meggondolta magát és már az idén elkezdi alkalmazni a jogállami mechanizmust.

 

Brüsszel álláspontja idáig az volt, hogy előbb meg akarja nézni, mennyire tartja az Európai Bíróság az új eszközt a közösségi joggal összeegyeztethetőnek, miután Magyarország és Lengyelország a luxemburgi testülethez fordult ez ügyben.

Ám Jourová, az értékekért felelős alelnök most azt közölte, hogy ha sokáig húzódik, akkor nem várják be az EU legfelsőbb bíróságának állásfoglalását. Mint mondta, nem kötelező mindaddig elhalasztani a szankciós rendszer bevetését, amíg nincs meg az EB véleménye, mert lehet, hogy addigra már késő lesz.

 

A mechanizmus célja ugyanis az, hogy ne juthassanak brüsszeli forrásokhoz az olyan kormányok, amelyek semmibe veszik a közös normákat.






 

Ez pedig kedvezőtlen fejlemény a magyar és a lengyel miniszterelnök számára, miután egyikük sem hajlandó eleget tenni az EU kívánságának, hogy adják fel az általuk felhalmozott hatalom egy részét.

 

A magyar politikus esetében 7,2 milliárd euró forog kockán, az ország ennyit kapna vissza nem térítendő támogatásként a vírus gazdasági következményeinek enyhítésére létrehozott alapból.

Márpedig ha valóban már ez évben felfüggeszthetik a szubvenciókat, akkor nem lesz semmi Orbán abbéli reményéből, hogy a jövő évi választásokig nem kell megtorló intézkedésektől tartania.

 

A Bizottság azt mérlegeli a fellépés elrendeléséhez, hogy az adott államban jól működik-e az igazságszolgáltatás, megfelelő-e a közbeszerzések rendszere és független-e az ügyészség – közölte Jourová, aki korábban már kijelentette, hogy a magyaroknál és a lengyeleknél rosszabbra fordultak a dolgok.

 

Ha a verdikt az Brüsszel részéről, hogy be kell fagyasztani az utalásokat, akkor utána a Tanács már kétharmaddal határozhat, így hatástalanná válik az eddig belengetett budapesti, illetve varsói vétó.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top