Politika

Kiderült: Olyanok is szerezhettek védettségi igazolványt, akik nem kaptak oltást és betegek sem voltak

nyugatifeny.hu

Sokan kijátszhattak egy jogi kiskaput.






Egy kiskapu miatt úgy is meg lehet szerezni a védettségi igazolványt, hogy valaki sem a védőoltást nem kapta meg, sem a betegségen nem esett át – derült ki az RTL Híradó riportjából.

 

Védettségi igazolvány ugyanis három esetben szerezhető:

  • ha valaki átesett a fertőzésen
  • ha megkapta a koronavírus elleni oltást
  • illetve, ha valaki laboreredménnyel bizonyítja, hogy a szervezetében megtalálható az ellenanyag.

 

Az úgynevezett ellenanyag teszteknél viszont nem minden szolgáltató kér fényképes igazolványt a pácienstől, így elviekben lehetséges, hogy

valaki egy beoltott vagy a betegségen ténylegesen átesett személyt küldjön el maga helyett a tesztelésre.

 






Az RTL rejtett kamerás felvételeiből pedig kiderült, hogy az egyik tesztelőállomáson néhány személyes adat mellett csak a TAJ-számát vagy személyi igazolványszámát kérték el, fényképes igazolvány viszont nem kellett.

 

Asbóth Márton, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza az RTL-nek elmondta, a szolgáltatókat nem kötelezi jogszabály arra, hogy fényképes igazolványt kérjenek, tehát ők jogi szempontból nem követnek el mulasztást.

 

Az viszont, aki mást küld el maga helyett a tesztelőállomásra, majd az eredménnyel védettségi igazolványt csináltat,

közokirat hamisítást követ el, és öt év börtönt kockáztat — már ha lebukik.

 

A TASZ szakértője szerint viszont ebben az esetben alacsony a lebukás esélye, mivel ilyen ügyekben a rendőrség csak bejelentés után járhat el. Viszont az, hogy magától kiderüljön a csalás, és valaki bejelentést is tegyen, nem látszik kockázatosnak vagy különösebben valószínűnek a szakértő szerint.

 

Mári Róbert, az egyik nagy hazai egészségügyi szolgáltató vezetője elmondta, éppen ezért

adminisztratív eszközökkel, hatóságilag kellene bezárni ezt a kiskaput,

például úgy, hogy minden szolgáltatót köteleznek a fényképes igazolványok ellenőrzésére.






 

Az RTL Gulyás Gergely kancelláriaminisztert is megkérdezte arról, mi a kormány álláspontja az ügyben, de a kérdésüket nem olvasták be a csütörtöki kormányinfón.




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top