Politika

A DK követeli: Orbán Viktor azonnal kérjen bocsánatot a kegyeletsértő rádióinterjúja miatt

nyugatifeny.hu

A párt szerint Orbán szintet lépett az “elképesztően taszító, kegyeletsértő” nyilatkozatával.






Beszámoltunk róla, hogy Orbán Viktor a szokásos reggeli Kossuth-rádiós szereplésében a „mindenkit meggyógyítunk” mondását annyival finomította, hogy

„megmentettünk mindenkit, akit lehetett”.

 

Szerinte az orvosok hibájából nem halt meg senki, és köszönettel tartozunk azoknak, akik részt vettek az oltás szervezésében, illetve igényelték a vakcinát. Majd hozzátette azt is, innentől kezdve egyéni felelősség van, hogy ki oltja be magát, a kormány bármilyen „segítséget is ad”, a következményekért nem tudnak felelősséget vállalni.

 

A Demokratikus Koalíció közleményben reagált Orbán kijelentésére, amelyben a párt azt követeli, hogy

a miniszterelnök haladéktalanul kérjen bocsánatot az elhunytak hozzátartozóitól.

 

“Orbán Viktor szintet lépett ezzel az elképesztően taszító, kegyeletsértő szöveggel, amit a közpénzen fenntartott, alákérdezős házirádióban sikerült elmondania.

 

Közel 30 ezer embert gyászolnak az országban, akik közvetlenül a járványba haltak bele, és senki sem tudja, hányan lettek a katasztrofális egészségügy, az Orbánék által rendszerből elüldözött egészségügyi dolgozók hiányának áldozatai.






 

Mi, európai magyarok gyalázatosnak tartjuk, hogy a miniszterelnök gátlástalanul hazudik, de azt garantáljuk, hogy soha nem fogjuk elfelejteni neki ezt sem”

– közölte a DK.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!




Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top