Politika

Robbant a botrány: kiakadtak a rezidensek, miután kiderült Orbán csúnyán átverte őket

hirhugo.hu

Covid-osztályokra vezényelnek bennünket, majd leinasoznak, végül a nagy béremelésből is lefaragnak – így nyilatkozott az Indexnek egy kezdő rezidens nem sokkal azután, hogy egységesen mindenkitől elvették azt a 24 ezer forintos pótlékot, melyben eddig is csak a szerencsésebb szakorvosjelöltek részesültek. A Magyar Rezidens Szövetség szerint példa nélküli a közszférában, hogy – akár csak egy jelentős béremelés után pár hónappal – csökkenjen az alkalmazottak bére.






 

Egy május 20-án megjelent kormányrendelet törölte a jogszabályokból a havi 24 ezer forintos juttatást jelentő rezidenspótlék fogalmát és a hozzá biztosított dedikált állami forrást is – hívta fel a figyelmet a napokban a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ).

 

Mivel a módosítást márciustól léptetik érvénybe, kezdetben még az is felmerült, hogy a pótlékokat visszamenőleg is kifizettetik a dolgozókkal. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) ezt azonban cáfolta az Indexnek.

 

Az MRSZ szerint ugyanakkor példa nélküli a közszférában, hogy – akár csak egy jelentős béremelés után pár hónappal – csökkenjen az alkalmazottak bére.

Ráadásul így nem lesz különbség egy általános orvosi munkát végző osztályos orvos bére és egy szakorvosjelölt bére között, akinek az osztályos orvosi feladatok ellátása mellett a szakorvosi képzésben való részvétel jelentős többletterhelést jelent – mutatott rá a szövetség, mely jelenleg egy kompromisszumos megoldáson dolgozik a döntéshozókkal.






 

Egy az Indexnek nyilatkozó rezidens is csalódott amiatt, hogy bár a béremelés valóban megtörtént, utólag valahogy mégiscsak lecsíptek belőle, ami nem sokkal a járvány legnehezebb hónapjai után különösen rossz üzenet.

 

„Ledöbbentem, amikor az interneten arról olvastam, hogy elveszik a pótlékot, átverve érzem magam” – jelentette ki a neve elhallgatását kérő rezidens, aki, úgy tűnik, eddig is a szerencsésebbek közé tartozott, az MRSZ ugyanis arról tájékoztatta lapunkat, hogy a kórházak eddig is csak saját hatáskörben, opcionálisan fizették ki ezt az összeget, felmérésük szerint körülbelül a szakorvosjelöltek fele-kétharmada részesült ebben a pótlékban.

 

„Hivatalos tájékoztatást egyébként még nem kaptunk, azt viszont már tudni lehet, hogy az ügyeleti díjak csökkennek, ami azt jelenti, hogy csak az órabérünk 70 százalékát kaphatjuk meg. Ez számos műszak esetében 30 százalékos bércsökkentést jelent, ami nem kevés” – jelentette ki a rezidens.

 

Nehéz időszakon vannak túl a rezidensek. Mint ismert, a pandémia idején az orvosok, így a rezidensek egy részét is átvezényelték Covid-osztályokra, már abban az időszakban is, amikor az oltás még a láthatáron sem volt. Ezzel nemcsak hogy komoly kockázatot vállaltak, de sokaknak a képzése is felborult.

 

„Átverve érzem magam, mert az lett kommunikálva, hogy lesz egy nagy béremelés, ami bár meg is történt, végül elveszik a 24 ezer forintos pótlékot, és a fizetésünkből az ügyeleteken keresztül is lefaragnak.






 

Rezidensként meg van határozva, hogy melyik osztályon mennyi időt kell eltölteni. Tudtuk, hogy szükség van ránk, ezért nem volt kérdés, hogy részt veszünk a Covid-ellátásban, de arról kevés szó esik, hogy számunkra ez mekkora áldozattal járt. Kockáztattuk a saját és a családunk életét, és sokunknak a képzési terve is módosult, megkavarodott” – mondta a kezdő rezidens. Hozzátette: „Felelősség, az van, már a pálya elején is, megbecsültség azonban nincs. Ja, és még le is inasoztak bennünket.”

 

Orbán Viktor márciusban a Kossuth rádióban nevezte inasoknak a rezidenseket. A kijelentés nagy médiavisszhangot váltott ki, és bár az inas szó bizonyos munkakörökben valóban tanítványt, illetve tanoncot jelent, sokan úgy vélik, hogy a miniszterelnök nem ebben a jelentésben alkalmazta a főnevet.

 

A Magyar Rezidens Szövetség akkor úgy vélekedett, hogy ez a szófordulat a legnagyobb jóindulattal sem szerencsés a járvány kellős közepén, amikor a rezidens orvosok a kezdetek óta a Covid-ellátás gerincét képezik.

 

Közleményükben kijelentették azt is, hogy véleményük szerint az orvos-beteg kapcsolaton is sokat segítene, ha a lakosság mellett a legmagasabb vezetők is tisztában lennének azzal, hogy a kórházban dolgozó rezidens egy általános orvos végzettségű, szakorvosképzést folytató orvos.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top