Politika

Ordenáré módon szólt be a müncheni polgármesternek Deutsch Tamás

nyugatifeny.hu

Köhög a bolha.






Ahogy arról mi is beszámoltunk, múlt hét kedden a jelentős társadalmi és ellenzéki tiltakozás ellenére kedden kora délután elfogadták a “pedofilellenesnek” nevezett, valójában homofób törvénycsomagot, amely a Fidesz politikai szándékai szerint összemossa a melegeket és LMBTQ-embereket a pedofilokkal.

 

A szavazást a Jobbik kivételével minden ellenzéki párt bojkottálta, Szél Bernadett pedig bejelentette, hogy ombudsman elé viszi az ügyet.

 

A melegellenes törvényről az amerikai nagykövetség sem volt jó véleménnyel, és akkor még finoman fogalmaztunk, és az Európai Parlament szakbizottsági vezetői is nekimentek Orbánnak a törvény miatt.

 

A botrány hatására Dieter Reiter müncheni polgármester vasárnap bejelentette: hivatalos levelet ír az Európai Labdarúgó-szövetségnek (UEFA), hogy a június 23-i Németország–Magyarország Európa-bajnoki meccs előtt

a szivárvány színeivel világítsák ki a helyszínt, az Allianz Arénát.

 






Szerinte ez egy fontos jelzés, kiállás a tolerancia és az egyenlőség mellett.

 

Deutsch Tamás a maga módján reagált a hírre:

“A müncheni stadiont néhány órácskára szivárványosra fényfesteni, az nulla.

A német lobogót szivárványosra átpingálni, az lenne valami.

Szóval, bátorság, kedves müncheni polgármester, bátorság!

Ennyi.”

 

A bejegyzést itt tudod kommentelni:




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top