Politika

Simonka György kínos dolgokat tud Lázár Jánosról: “Ő az, akinek csendben kéne maradnia”

(kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu)

Nő a feszültség.






“Én Lázár Jánosról regényt tudnék írni, úgyhogy ha valakinek csöndben kellene maradnia, az pont ő” — mondta Simonka György a 24.hu-nak adott interjújában.

 

A Fidesz országgyűlési képviselőjét kétrendbeli vesztegetéssel vádolják, az ügyészség több mint nyolc és fél év fegyházbüntetés kiszabását indítványozta ellene. A korrupciós vádakat a képviselő tagadja.

 

A 24.hu-nak az ellene folyó eljárásról elmondta: az roppant megterhelő.

 

“Heti szinten voltak házkutatások, édesanyámat reggel hatkor motozták meg, levetkőztették, az autista kisfiam perselyét elvitték,

a gyerekeimet nem vihettem iskolába, rendőrautóval vitték őket”

— fogalmazott, hozzátéve, hogy attól nem tart, hogy börtönbe kell mennie, hiszen a vádak szerinte csak provokációk, az ügyészség tanúi maguk is cáfolták az ellene felhozott vádakat, az ő tanúit és szakértőit pedig még meg sem hallgatták.






 

“Attól viszont tartok, hogy a vegzálás újrakezdődik, és megint ki fognak csinálni minket idegileg”

— mondta.

 

„Sok mindent elkövettem, én sem vagyok szent, de ami a vádiratban áll, azt nem. Fogalmilag kizárt, hogy 45 százalékot kaptam volna vissza a váddal érintett beruházások után, ugyanis az úgynevezett építési normagyűjteményben meghatározott költségeket nem lehet és nem lehetett átlépni. 55 százalékból pedig képtelenség megvalósítani ezeket a beruházásokat, ezt szakértői vélemények is alá fogják támasztani”

— fogalmazott. Lázár János nemrég azt nyilatkozta, hogy Simonka a bíróságon fogja befejezni a pályafutását, erre a képviselő úgy reagált:

 

„Először is, én

Lázár Jánosról regényt tudnék írni,

úgyhogy ha valakinek csöndben kellene maradnia, az pont ő. Én a párttársaktól azt hallottam, hogy Lázár János szégyellje magát”

— mondta, hozzátéve, hogy Lázár egy folyamatban levő ügyről vizionál ítéletet előre, és ilyet egy bajtársra nem szokás mondani.

 

“Úgy csinál, mintha a holdról jött volna, és nem vett volna részt azokban a dolgokban, amiket most szid. Miről beszél? Sehol nem lenne, ha én nem nyerem meg neki a kétharmadot”

— szögezte le. Hozzáfűzte, hogy ő maga szegényebb lett, amióta képviselő, mivel az otthoni gazdasága helyett a választókerületével foglalkozott, ezzel szemben Lázár jóval gazdagabb lett.

 

A felvetésre, hogy bár vagyonnyilatkozata szerint évek óta semmije nincs nagy adósságokon kívül, ennek ellenére mégis láthatóan jómódban él, az előző franciaországi futball-Eb meccsire is elment, az ügye képviseletével pedig az ország egyik legnevesebb és feltehetően az egyik legdrágább ügyvédjét, Bánáti Jánost, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökét bízta meg, azt felelte:

 






„Ügyvéd úr nem kért még egy fillért sem. Az Európa-bajnokságra busszal mentem, ahogy sokan mások is, és nálam szegényebb emberek is részt vettek az eseményen. Ez egy soha vissza nem térő élmény, részt vettem azon a meccsen, amelyen 3-3-as döntetlent játszottunk Portugáliával. Ennyi pénzt megért nekem. Az, hogy én jómódban élek, viszonylagos, nem élek luxusban.

 

Nincsenek luxusautóim, luxusházam.

Az az ing, amit viselek, 1960 forintba került”.

 

Mentelmi joga felfüggesztésével kapcsolatban úgy fogalmazott:

„A keddi kétharmados szavazás is veszélybe került volna, ha én a bíróságon ülök a parlament helyett. Kövér László, az Országgyűlés elnöke írt levelet a bíró úrnak, hogy legyen szíves elengedni a tárgyalási napról, mert kétharmados szavazás van.

Ha azt mondta volna, hogy nem enged el, akkor nincsen kétharmados szavazás, és nagyon fontos, az ország egészét érintő ügyek maradhattak volna el, ami a jelenlegi krízishelyzetben senkinek sem lehet érdeke”.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top