Politika

Kormányinfó: Megkérdezik az embereket a melegellenes törvényről a nemzeti konzultáción

nyugatifeny.hu

Cikkünk frissül.






A csütörtöki kormányinfót Gulyás Gergely azzal kezdte, hogy gratulált a magyar labdarúgó válogatottnak. Elmondta: Szemben más országokkal, ahol a sportot és a politikát megpróbálják összekeverni, mi csak gratulálunk a rendkívüli teljesítményhez.

 

Szerdán a kormány ülésezett, ahol a két újraindításért felelős operatív törzs javaslatait tárgyalták meg először. Gulyás bejelentette:

Amikor az 5,5 millió beoltottat elérjük, akkor megszűnik a kötelező maszkhasználatot, nem kell védettségi igazolvány szállodákba, éttermekbe, strandokra, csak a kórházakban.






 

A védettségi igazolvány tömegrendezvények esetén megmarad: koncerteken, fesztiválokon, zenés szórakozóhelyeken még kötelező lesz.

 

A belső schengeni határokon visszaállt a rend, megszűnt a határellenőrzés.

 

Július 1-től az európai zöld útlevél hatályba lép Magyarországon is, elektronikusan az ügyfélkapun keresztül, egyébként kormányablakokban igényelhető. Jövő hétfőtől indul egy tájékoztató kampány ezzel kapcsolatban. Három okból lehet megkapni a zöld kártyát: betegségen való átesettség, oltás, vagy negatív pcr-teszt kell hozzá.

 

A jövő héten nemzeti konzultáció indul a járvány utáni életről.

 

Gulyás elmondta, hogy a legfontosabb a gazdaság megerősítése, a munkahelyek védelme és a családok támogatása. Lesz kérdés a családi adóvisszatérítésre vonatkozóan, a hitelmoratórium meghosszabbításáról, a 200 ezer forintos minimálbérről, és

a melegellenes törvényről is.

 

Gulyás szerint a törvény nem a melegekről, hanem a gyermekek védelméről szól, az ő sze×uális nevelésük a szülők feladata, ebbe más nem jogosult beavatkozni. Magyarországon szerinte mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja.

 

13 ország aláírt egy elítélő nyilatkozatot, Gulyás közölte, hogy erre tegnap a kormány válaszolt: minden külügyminisztériumba elvitték a kormány válaszát.






 

A válasz szerint a támadás alaptalan, Magyarország visszautasítja a támadásokat, hiszen a törvény szerintük összhangban van az uniós joggal. A törvény védi a gyermekeket és garantálja a szülők jogait, a támadók tévesen idézik a törvénymódosítást.

 

Valamennyi sze×uális magatartásra vonatkozóan 18 év alatt a szülő joga a felvilágosítás.

“Éppen ezért felszólítjuk az aláíró országok kormányait, hogy ne rágalmazzák alaptalanul Magyarországot”

— mondta.

 

Egy későbbi kérdésre terelve ugyan, de azt mondta: a konzultáció ezzel kapcsolatos eredményét figyelembe veszik a törvénynél. Elmondta: abban bíznak, hogy a józan ész és az értelem teljes egészében Brüsszelből sem veszett ki.

 

A Magyar Nemzet Matolcsy bírálatáról kérdezett: Gulyás szerint tisztázni kell, hogy kinek mi a feladata, a Jegybank függetlensége fontos alapelv.

 

Az ő feladata az infláció elleni küzdelem. Az ehhez szükséges eszközök a Jegybanknál rendelkezésre állnak, egy konkrét kérdésben van vita: ez a hitelmoratórium meghosszabbítása, ebben a nemzeti konzultáció eredményét várják.

 

A költségvetési hiányt illetően Magyarország Gulyás szerint a kiszámítható és felelős gazdaságpolitika jegyében mindig tavasszal fogadja el a költségvetést, így nálunk már ismert a 2022-es hiánycél. Ebben Európa élmezőnyében vagyunk. A jövő évi 5,9 százalékos hiány nem nagy.

 

Egy másik kérdésre elmondta, augusztus 20-án lesz tűzijáték, reméljük, lesz okunk és lehetőségünk is ünnepelni.

 

A felvetésre, hogy Orbán Viktor nem ment el a német-magyar meccsre, helyette Melonival találkozott, azt mondta:

„Örülünk neki, hogy a miniszterelnök tegnap találkozott Giorgia Melonival, az Olasz Testvérek vezetőjével. Az az érdekünk, hogy az olasz jobboldali pártokkal jóban legyünk.”

 

Elmondása szerint jót nevetett azon, hogy azok az újságok, amelyek a Jobbikról nem írják le, hogy szélsőjobboldali, azok Meloni pártját így címkézik.

 

A magyar vakcinagyárról közölte: az csak 2022 végén fog oltóanyagot termelni, és a kormány reményei szerint többféle vakcinát is előállíthat.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top