Politika

Odaadták a kínai kommunistáknak a Nagyvásártelepet, a Diákváros nevét még a beruházás címéből is törölték

(kiemelt képünkön az eredeti tervek)

A hazaárulás vajon mi?






Megalapították közérdekű vagyonkezelő alapítványként a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványt, a Diákvárost pedig a teljes fejlesztési program címéből kihúzták — derül ki a Magyar Közlönyből, amely csütörtökről péntekre virradóra jelent meg.

 

A közérdekű vagyonkezelő alapítványi státuszt azt jelenti, hogy ami vagyont az Alapítvány megkap, az onnantól kezdve nem számít közvagyonnak. Az alapítvány első juttatásként meg is kapta a csepeli Nagyvásártelepet — hívja fel a figyelmet az Mfor.

 

Az alábbi területeket kapta meg az alapítvány:

 






A rendelet értelmében az alapítvány létesítése során az állam képviseletében a felsőoktatással összefüggő feladat- és hatáskörök tekintetében Kásler Miklós emberminiszter/oktatásért felelős miniszter jár el.

 

Mint ismeretes, Csepel északi részén az eredeti terv szerint a Diákváros épült volna fel, ami a kispénzű diákok lakhatási problémáit lett volna hivatott megoldani.

 

A kormány először azt ígérte, hogy a Diákváros megépülése nem fog veszélybe kerülni, később kiderült, hogy egy kis területet mégis elvesznek belőle.

 

Aztán, ahogy az lenni szokott, erről a kis területről az derült ki, hogy valójában a Diákváros nagyobb része, a kollégiumkomplexum így egy egészen kicsi területre zsúfolódik majd be:

A Diákváros és a Fudan Egyetem területe (Baranyi Krisztina Facebook-oldaláról)

 

A Közlöny pénteki számából már arról kell értesülnünk, már a projekt eredeti neve is megváltozott, abban ugyanis arról rendelkeznek, hogy a „Budapest Diákváros – Déli Városkapu Fejlesztési Program” helyett a jövőben mindig simán csak a

„Déli Városkapu Fejlesztési Program” a használatos.

 

A rendeletben az eredeti „diákotthoni elhelyezést biztosító, szabadidős” kifejezés helyére a “szabadidős” szó lépett.

 

A Diákvárosnak része lett volna az Új Csepeli Közpark is, azonban a rendeletből kiviláglik, hogy bár itt eredetileg bmx- és teniszpályák is lettek volna, a szövegmódosítás szerint csak kerékpáros pályákat terveznek.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top