Politika

Gyáván törölte a TV2 műsorvezetője a “nyugati barmokon” őrjöngő posztot, amiben a randalírozó magyar szurkolókat védte

nyugatifeny.hu

Mi történt?






Mélységesen felháborította Szebeni Istvánt a tény, hogy megbüntette Magyarországot az UEFA a meccseken tomboló magyar ultrák miatt.

 

Az UEFA szerint az Eb budapesti és müncheni meccsein a szurkolók diszkriminatívan viselkedtek, ezért a soron következő két hazai találkozót

zárt kapuk mögött kell tartani.

 

Az MLSZ-nek emellett 100.000 euró büntetést is fizetnie kell, ráadásul a két említett zárt kapus meccsen egy „Egyenlő Játék” feliratú molinót kell majd kifeszíteniük.

 

Szijjártó szerint ez az egész nem több, mint hogy mi, magyarok újra megmutattuk Európának és a világnak, hogy milyen is, amikor igazi futballhangulat van egy futballmeccsen.






 

Szebeni ennél egy kicsit tovább ment, a kommentelők szerint is elég primitívre sikerült posztban szidta Európát.

Áruló Európa. Eddig is utáltam az összes érzékenyített nyugati barmot. Lassan visszajön a rizsporos paróka meg a szépségpötty- a férfiaknak.

–írta. Többek között Schobert Norbi is nagyon egyetértett vele. Szebeni nem volt rest beleállni bármelyik kommentelőbe, aki megkérdőjelezte a poszt létjogosultságát.

 

Azóta beláthatta hibáját, ugyanis

a megosztás szőrén-szálán eltűnt, a link egy nem létező helyre mutat.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top