Politika

Kiderült: Saját emberük után is kémkedtek Orbánék, mert felszólalt a paksi bővítés szabálytalanságai ellen

nyugatifeny.hu

Nem akart engedelmeskedni az oroszoknak, megfigyelték.






Aszódi Attila, a paksi bővítésért felelős korábbi államtitkár is szerepel azok között, akiket megfigyeltek a Pegasus nevű kémprogrammal — írta meg a Telex a Pegasust kifejlesztő NSO nevű izraeli cég bizonyos ügyfelei által kiválasztott célpontokat tartalmazó lista alapján.

 

2018 végén Aszódi még tagja volt a kormánynak, ekkor lett belőle célpont: Süli János miniszterrel ekkor már sorozatos konfliktusai voltak amiatt, hogy műszaki okokra hivatkozva nem akarta engedni a Paks II. projekt menetrendjének fellazítását — hívja fel a figyelmet a lap.

 

Aszódinak hivatalos kormányzati telefonszámát vették célba: ezen intézte munkával kapcsolatos ügyeit. Célponttá válása után nem sokkal, 2019-ben menesztették a kormányból, ekkor a készüléket is le kellett adnia.

 

Aszódi nem nyilatkozott a Telexnek az üggyel kapcsolatban.

 

A Telex emlékeztet, hogy Aszódi 2014 júliusától lett a Paks 2 bővítéséért felelős kormánybiztos, de a projekt felügyelete 2017-ben átalakult, ekkor lett Süli János paksi polgármesterből, a Paks I. atomerőmű korábbi vezérigazgatójából a bővítésért felelős tárca nélküli miniszter.

2018-ra Aszódi és Süli viszonya konfliktusos lett,

azzal is összefüggésben, hogy a projekt ekkorra már jelentős csúszásban volt. A másik oka ennek a lap szerint az volt, hogy az oroszok nem haladtak a magyar szabályoknak megfelelő atomerőmű megtervezésével.






 

Noha a tervek még nem voltak készen, az orosz fél ennek ellenére sürgette volna a munkák megkezdését.

 

Míg Süli nyitott volt az orosz felvetésekre, a projektet közelről követő források és akkori sajtóhírek szerint Aszódi elzárkózott ezek elől, és próbált ragaszkodni az eredeti menetrendben is szereplő szakmai sztenderdekhez.

 

Aszódit végül 2019. január 15-én menesztették. Ez őt egy akkori nyilatkozata szerint meglepte.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top