Politika

Most érkezett: Feljelentést tesz a kormány a Nemzeti konzultációt ért trollkodás miatt

nyugatifeny.hu

Élőben lehetett követni, amint a Nerbot kamuadatokkal kitölti a nemzeti konzultációt.






Beszámoltunk róla, hogy hétfő délelőtt YouTube-közvetítésben volt követhető, amint a Nerbot nevű etikus hacker számítógépes programja megállás nélkül tölti ki álnevekkel a jelenlegi, “a járvány utáni életről” szóló nemzeti konzultációs íveket.

A szoftver végül egyetlen éjszaka és egy délelőtt alatt összesen 3100 ívet töltött ki véletlenszerűen generált nevekkel.

 

A kormány ugyanakkor hétfő este közölte, hogy nem nézték jó szemmel a nemzeti konzultációt ért informatikai támadást, ezért feljelentést tettek az ügyben.

 

“A kormányzati szervek azt észlelték, hogy informatikai támadást indítottak a konzultáció hivatalos internetes oldala ellen, tömeges kitöltéssel próbálkoznak az elkövetők.

A kormányzati szervek megteszik a szükséges lépéseket, beleértve a büntető feljelentést is. A korábbi konzultációs honlapot ért támadás ügyében azóta vádemelésre is sor került”

– olvasható a kormány.hu oldalon.

 

 

Élőben lehetett követni, amint a Nerbot kamuadatokkal kitölti a nemzeti konzultációt

 






Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy vádemelést javasolt a rendőrség annak a személynek az ügyében, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2020 szeptemberében támadást kísérelt meg végrehajtani a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról szóló nemzeti konzultációnak otthont adó weboldal ellen.

 

A nyomozás elrendelésére a nemzeti konzultáció weboldalát üzemeltető NISZ Zrt. jelzése alapján került sor, miután a rendszergazdák észlelték, hogy a kérdőívet ugyanazon forrásból, hirtelen nagy számban kísérli meg kitölteni egy ismeretlen személy.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top