Politika

Szijjártó Péter lényegében beismerte, hogy Magyarország is vett a Pegasus-szoftverből

nyugatifeny.hu

Szerinte nincs abban semmi meglepő, hogy Magyarország külföldről vásárol kémfegyvereket.






Interjút adott Szijjártó Péter a Portfoliónak, amelyben többek között a bő egy héttel ezelőtt kirobbant Pegasus kémbotrányról kérdezték a külügyminisztert.

 

“Nekem nem volt, és nincs is tudásom arról, hogy ilyen típusú adatgyűjtés zajlik Magyarországon, de nem is kell, hogy tudomásom legyen, hiszen van egy világos jogszabályi rend a lehallgatások engedélyezésének és végrehajtásának módjáról”

– válaszolta Szijjártó arra a kérdésre, tudott-e arról, hogy Magyarországon újságírókat és másokat hallgatnak le egy izraeli kémszoftverrel.

 

A külügyminiszter szerint az államoknak kötelességük megvédeni saját magukat, a polgáraikat, biztonságukat és az érdekeiket, ennek vannak nyilvános és nem nyilvános eszközei. Minden országnak van titkosszolgálata, amely a fedett működés ellenére jogszabályi keretek között végzi tevékenységét – tette hozzá.

 

Elmondta, a lehallgatás az egész világon a titkosszolgálatok, a rendőrség, a bűnüldöző szervezetek által alkalmazott nyomozati eszköz, viszont ennek is megvannak a maga jogszabályi keretei.

 

Szijjártó Péter szerint komoly ok kell ahhoz, hogy ilyet el lehessen rendelni és világos menetrend van annak engedélyezési módjára is.

“Ugyanakkor csak azért, mert valaki újságíró, biztosan nem hallgatnak le senkit Magyarországon, illetve csak azért, mert valaki kritikusabb a kormánnyal szemben, azért sem.

 

Viszont az országban működő titkosszolgálatoknak a kötelessége, hogy megvédjék a magyar nemzet biztonságát, ezért folyamatosan figyelik, hogy bűnözői csoportok, terrorszervezetek, külföldi titkosszolgálatok milyen magyar embereket próbálnak a hálójukba keríteni, adott esetben próbálnak-e felhasználni arra, hogy külső érdekeket érvényesítsenek Magyarországon, próbálnak-e terrorszervezetek, külföldi titkosszolgálatok beépülni Magyarországra az állampolgárokon keresztül, és ilyen esetben nyomozásnak, lehallgatásnak is lehet helye.

 

Tehát, azért, mert valaki újságíró, géplakatos, kárpitos vagy taxisofőr, a szakmájából fakadóan 2010 óta senkit nem hallgattak le Magyarországon, 

de, ha valaki a magyar nemzet biztonságára és érdekeire veszélyt jelenthet valamilyen külső befolyás – ahogy említettem terrorszervezetekkel, titkosszolgálatokkal vagy bűnözői csoportokkal való együttműködés – miatt, ott lehetséges a lehallgatás”

– fogalmazott a külügyminiszter.

 






Hozzátette, az, hogy ezt az állam milyen eszközökkel látja el nemzetbiztonsági kérdés, amit sosem szoktak megvitatni a nyilvánosság előtt. Ahogy szerinte az is technikai kérdés, hogy a lehallgatáshoz milyen technológiai eszközöket használnak.

 

“A nemzetközi sajtó fókuszába került ez a téma, de érdemes megjegyezni, hogy a kémszoftvert mintegy 45 országban értékesítették”

– mondta Szijjártó Péter, aki állítása szerint nem tud konkrétumokat, így azt sem, hogy a kémbotrányban érintett személyeket valóban megfigyelték-e, illetve, ha valóban sor került a lehallgatásra, akkor milyen okból.

 

Arra a felvetésre, hogy Varga Judit igazságügyi miniszter szerint minden országnak szüksége van a Pegasus-szoftverhez hasonló eszközökre Szijjártó Péter lényegében elismerte azt, hogy Magyarország is vásárolt a kémfegyverből.

“A technológiára vonatkozóan megjegyezném, hogy minden ország titkosszolgálata használ speciális szoftvereket, míg a nagy országok valószínűleg maguknak fejlesztenek, addig a kisebbek beszerzés útján jutnak ilyenekhez. Nincs abban tehát semmi meglepő, ha Magyarország külföldről vásárol ilyet”

– fogalmazott a miniszter.

 

Az interjú során Szijjártó Péter azt is hangsúlyozta, hogy ő nem vett részt a folyamatban, és ha ilyen beszerzés történt is, akkor abban nem kellett részt vennie, mert ez nem tartozik a tárcavezetői hatáskörébe, nem felügyel olyan titkosszolgálatot, amely ilyet akart vagy vásárolt volna, és azt is hozzátette, hogy korábban nem is találkozott az NSO céggel, illetve a jelenséggel.

(Portfolio nyomán) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top