Politika

Megfizetett pártkatona – Ennyit ér Orbánnak a hűség!

MTI Fotó: Kovács Attila

Úgy látszik a miniszterelnök megbecsüli azokat, akik hűséggel szolgálják ki az érdekeit és hajtják végre az utasításokat.

 

Ez látszik most a Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éléről távozó Karas Mónikánál is, aki a 24.hu számításai szerint, rekordot állíthat fel a végkielégítéssel és kártalanításával.

 

Karas a 8,5 évig tartó elnöksége alatt pontosan azt tette amit elvártak tőle, így nem meglepő, hogy a lemondása is a Fidesznek kedvez. Eredetileg csak jövő nyáron járt volna le a mandátuma, de így fennállt a veszélye, hogy nem a jelenlegi kormánytöbbség választhatja meg az utódját, ezért októberben Karas Mónika bejelentette lemondását. A médiatanács elnökének bejelentése pedig előteremtette, hogy újabb kilenc évig egy megbízható fideszes pártkatona üljön majd a hatóság élén.

 

A fontos beosztást pedig megfizették, így nem játszhatott közre Karas döntésében ez a tényező, hiszen 2019-ben megtriplázták a fizetését, mikor a parlament úgy döntött, hogy a jegybank elnök fizetésének 80 százalékát kapja az NMHH elnöke, azaz havi 4 milliót!

Emellett járt neki a tanácselnöki posztja után még 400 ezer forint, személyzeti autó és lakhatási támogatás is,

ÍGY ÉVES SZINTEN NAGYJÁBÓL 50 MILLIÓT KAPOTT.

 



A lap számítása szerint azonban a lemondását követően sem jár rosszul, jár neki két havi végkielégítés, ami bruttó 8,8 millió forint, ezen felül pedig kap kártalanítást is, amiért saját döntését követően nem létesíthet munkaviszonyt a médiában. Ez összesen nettó 35 112 000 forintot jelent,

ÍGY VÉGÖSSZEGKÉNT 40 964 000 FORINTOT KAP A TÁVOZÓ NMHH ELNÖK.

 

Ez persze nem azt jelenti, hogy ezen felül nem jár Karasnak semmi, hiszen novembertől már az Állami Számvevőszék alelnökeként tevékenykedhet, ahol havi bruttó 4 237 800 forintot kereshet majd.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top