Politika

“Mi lesz ezután?” — Irgalmatlanul kibukott Varga Judit, amiért az Európai Bíróság elkaszálta a Stop Sorost

nyugatifeny.hu

Felhúzta magát az ítéleten.

A magyar bástya kitart, “a jövőben is megvédjük Magyarország és Európa határait” — fogalmazott az igazságügyi miniszter kedden a közösségi oldalán, az Európai Unió Bíróságának döntésére reagálva.

 

Varga Judit azt írta: döntött az Európai Unió Bírósága és helyt adott az Európai Bizottság keresetének, amelyet az az úgynevezett “Stop Soros” törvénycsomag egyes elemeivel kapcsolatban indított.

 

Az igazságügyi miniszter sajnálatosnak nevezte, hogy a bíróság nem vette figyelembe a magyar kormány szakmai érveit.

 

Hozzátette:

“mindannyian tudjuk, hogy a brüsszeli bürokrácia szemét valójában az szúrta, hogy bűncselekménynek minősítjük a jogellenes bevándorlás támogatását és elősegítését, mivel nem akarjuk, hogy külföldi NGO-k szervezzék illegális migránsok betelepítését Európába”.

 

Kiemelte: a bíróság ítéletével kimondta azt, amit “soha nem gondoltunk volna”, hogy Magyarországnak gyakorlatilag támogatnia kell az embercsempészetet.

“Mi lesz ezután? Megbüntetik a tagállamokat csupán azért, mert védik a kontinenst a tömeges bevándorlástól?”



— tette fel a kérdést.

 

“Illúzióink már nincsenek, de egy dolog biztos: mi továbbra is meg fogjuk védeni Európát. Akár tetszik a brüsszeli buboréknak, akár nem!”

— fogalmazott Varga Judit.

 

Mi is beszámoltunk arról, hogy kedden az európai uniós joggal ellentétesnek minősítette a magyar kormány által 2018 nyarán elfogadott “Stop, Soros!” törvénycsomag több rendelkezését az Európai Bíróság. Az ítélet szerint a menedékjogot beadók szabadságjogainak, valamint a civil szervezetek elleni hadjáratnak megalapozó törvényelemek ellentétesek az EU-s joggal.



 

A magyar törvény ellehetetlenítette a biztonságos, harmadik országból érkező menekültek számára a menedékkérelmek beadását. Az EB megállapította,

a menedékkérelmek elbírálását nem lehet megtagadni,

mert az ellentétes mind az európai, mind a nemzetközi joggal.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top